Zacher Gábor szerint a magyar egészségügy kitűnően vizsgázott és egyáltalán nem annyira rossz, mint sokan mondják. A lakosság egészségi állapota viszont pocsék, ezért olyan magas itthon a halálozási ráta. A toxikológus szerint ha Orbán Viktor lefogyna, akkor biztosan sokan követnék őt ebben, hiszen rengeteg rajongója van

Javult az egészségügy

Zacher pár éve arról beszélt, hogy akkora hiányosságok vannak a magyar egészségügyben, hogy az 5 év múlva be fog dőlni, azóta viszont sokat javult a helyzet. Véleménye szerint a koronavírus alatt kitűnően vizsgázott a rendszer. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kibírt egy emberfeletti terhelést

„Megemelték az orvosok fizetését, kivezették a hálapénzt, és a harmadik hullám idején tényleg volt elég eszköz és ágy a kórházakban, kaptunk lélegeztetőgépeket, fertőtlenítőszereket, infúziós pumpát, monitorokat, satöbbi. És még egyszer mondom: azt, hogy milyen egy rendszer, az ilyen kemény próbatételek mutatják meg; ez most azt mutatta, hogy kibír egy emberfeletti terhelést” – mondta a 24.hu-nak Zacher Gábor.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Sok hiányosság van még

Ettől függetlenül a hiányosságokról is beszélt az orvos és szerinte hiába növelték az orvosok fizetését, ha nincs nővér, így maximum már csak néhány hetet bírt volt ki az egészségügyi rendszer. Az egymillió lakosra vonatkoztatott Covid-halálozás szempontjából Magyarország így is a világon a második.

Az egészségi állapot a hibás

„A lakosság általános egészségi állapota pocsék. A negyedik legelhízottabb ország vagyunk a világon, és a megelőzhető betegségek, mint például a magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség, egyes daganatos megbetegedések miatti halálozásban elsők vagyunk Európában” – Zacher szerint ezért volt olyan extrém magas a halálozási ráta Magyarországon.

Fogyjon le Orbán Viktor

A toxikológus hozzátette, hogy van olyan vezető politikus, aki az elmúlt tíz évben huszonöt-harminc kilót hízott. „Ha Orbán Viktor azt mondaná, emberek, fogyjunk egy év alatt huszonöt kilót, és végigcsinálná, rengetegen utánoznák”.

Pokoli volt a harmadik hullám

Az orvos a harmadik hullám nehézségeiről is beszélt, amit Hatvanban csinált végig. Ott szembesült először azzal, hogy ebbe akár ő is belehalhat, hiszen olyan kollégáját is eltemette, akivel pár héttel előtt még együtt dolgozott, ráadásul fiatalabb volt nála.

Csináljanak végig egy napot

„Volt olyan, hogy este tízkor leadtam a műszakot, jöttem haza, egyszer csak félreálltam az autópályán egy pihenőbe, és csak ültem a kocsimban háromnegyed órát. Az összes cinikus járványbagatellizáló laptophuszárnak azt kívánom: öltözzön be, nézzen végig egy ilyen napot; garantálom, hogy utána másként fog beszélni” – mesélte Zacher.

Többet gondol a múlandóságra

Azóta többet gondol az élet múlandóságára, miután a harmadik hullám alatt harminc év körüli fiatalokat is látott levegőért kapkodva, szederjes arccal, kétségbeesetten, lélegeztetőgépen szenvedni.

Őszinte kommunikáció

 „Amikor kijössz egy ilyen műszakból, és az jut a füledbe, hogy nyitni kéne, meg hogy elég volt a vírushisztiből meg a maszkviselésből, arra azt mondod, hogy ilyen nincs” – a toxikológus hiányolta az őszinte kommunikációt, szerinte meg kellett volna mutatni az embereknek, hogy hova juthatnak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Zacher Gábor – Forrás: BPK