Sokkal súlyosabb büntetést kértek arra az 52 éves Gy. Bélára, aki négy és fél évvel ezelőtt hideg vízzel öntött le egy hajléktalant Kispesten, a Templom téren. A mozgáskorlátozott asszony reggelre kihűlt és meghalt. A családapát négy év fegyházra és négy év közügyektől eltiltásra ítélték első fokon védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt. Az ügyészség azonban most években mérhető súlyosabb szabadságvesztést és mellékbüntetést kért a minősített emberöléssel vádolt férfire.
Zavarta a hajléktalan nő
A Kispesten élő családfőt hosszú idő óta zavara, a lakóházuk közelében élő hajléktalan nő, aki italozó életmódot folytatott, és rendszeresen hangoskodott. A férfi többször is megkérte a nőt, hogy távozzon onnan, vagy legalább próbáljon meg halkabb lenni. A férfi többször is bejelentést tett a segélyhívón, azonban a hatóságok intézkedéseit nem tartotta megfelelőnek. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Rendszeresen leöntötte vízzel
A Kispesten lakó férfi később már a tettlegességig is eljutott. 2020 nyarán és őszén többször leöntötte vízzel a koldust, hogy kellemetlenséget okozzon neki, és ezzel rábírja őt a távozásra. Előfordult, hogy emiatt a járókeretes asszony egy rövid időre el is hagyta a teret, de aztán újra és újra visszatért.
Fagyban öntötte le a nőt
2020. december 13-án éjjel egy órakor, amikor a férfi meglátta a téren alvó nőt, felmerült benne, hogy értesíti a mentőket, ám végül úgy döntött, hogy inkább ismét leönti egy vödör vízzel. Felment a lakásába, majd, miután visszaért, odament a plédekkel betakarózva fekvő nőhöz, és ráöntötte a vödör vizet. A férfi ezt követően sorsára hagyta a nőt, és hazament. Miközben fagypont körüli hőmérséklet volt.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kihűlt az asszony
A nő felébredt, levette az átvizesedett ruháit, és másnap reggel kihűlés következtében elhalálozott. Meztelen holttestére reggel hat óra után egy járókelő talált rá. Gy. Béla, amikor később megtudta, hogy a nő meghalt, összetörte a vödröt, és a ruháival együtt kidobta a társasház melletti szemetesbe. A szakértők szerint az asszony halálának közvetlen oka kihűlés volt.
El akarta zavarni a nőt
Az emberöléssel vádolt férfi azt mondta, semmilyen módon nem akarta bántani a nőt, csak azt szerette volna, hogy menjen el, és fel sem merült benne, hogy a vödör vízzel való leöntés következtében az asszony meghalhat.
Súlyosabb büntetést kértek rá
Az elsőfokú ítélet után az ügyész súlyosabb büntetésért, míg a terhelt és védője eltérő jogi minősítés megállapításáért és a kiszabott büntetés további enyhítése végett fellebbezett. A fellebbviteli főügyészség súlyosabb büntetést kért a szabadlábon védekező férfire. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció