Tanúk meghallgatásával folytatódot a Fővárosi Törvényzéken L.L. Junior kisfiának három évvel ezelőtti halálának a tárgyalása. A helyszínen ott volt a kis Dávidka édesanyja Hopp Csilla is, aki vallomást tett.

A tragédia

Mint ismert a borzasztó tragédia 2019 augusztusban történt, amiikor is a piros jelzés ellenére a hároméves Dávidkta kiszaladt az útra, ezt követően pedig egy szabálysan közlekedő autós elgázolta. A kisfiú életéért órákon át harcoltak a mentősök, ám végül nem sikerült megmenteni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megtanult együtt élni a fájdalommal

A gyászoló anya a történteket sosem tudja elfeledni, s bár megtanult együtt élni a fájdalommal, a tárgyalások miatt kénytelen újra és újra feldolgozni azt a borzalmas napot. A mai tárgyalásra is megtörten érkezett, ahova a vőlegénye is elkísérte, számolt be róla a Blikk.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Korábban gyanúsított volt

Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta Csillát korábban gyanúsítottként hallgatták ki, azonban az év elején az ügyészség felmentette őt, de a helyszínen tartózkodó barátnőjét P. Carmen Olíviát továbbra is vádolják. A mai tárgyaláson Csillának ismét vallomást kellett tennie a borzalmas nap eseményeit illetően.

Ő fogta Dávidka kezét

„Én fogtam a Dávid kezét, Carmen balra mellettem haladt, Szilárd (Carmen édesapja) jobbra mellettem, Reni (Carmen édesanyja) pedig előttem Lacikával és a másik kiskorú gyermekkel. Ők hárman átmentek a túloldalra, de mi pirosat kaptunk. Dávid jobb kezében egy virslis kifli volt. Amikor az első kereszteződésnél áttértünk az úttestre, akkor kérte, hogy tegyem el a péksütijét, és adjak neki innivalót, mert szomjas.”

Elengedte a kezét

„Amikor elfordultam, hogy odaadjam neki a kulacsát, elengedtem a kezét. A következő kép az, hogy újra fogom a kezét, ő kicsavarja, megkerül minket és kiszalad az úttestre. Egyetlen másodperc alatt történt az egész. Láttam, ahogy az autó elüti, feldobja, majd átmegy a bal első és hátsó kerekével rajta – mondta zokogva a tárgyaláson Csilla, majd hozzátette, hogy amíg ő elővette a kulacsot, addig Dávidka egyszer már megpróbált kiszaladni az úttestre, akkor Carmen húzta vissza.

A gázolás

Pár másodperc múlva a kicsi megint kicsavarta a kezét és az úttestre rohant, ahol aztán egy szabályosan közlekedő autó halálra gázolta.

Nem a barátnője a felelős

Korábban sosem fordult elő, ilyesmi. Mindig gyalog közlekedtem a gyerekeimmel, és ismerték a szabályokat” – mondta a tárgyaláson Csilla, továbbá hozzátette, szeretné, ha bebizonyosodna, hogy a kisfia haláláért nem a barátnője a felelős.

Baleset volt

„Nem Carmen a hibás. Szerencsétlen baleset volt, ami bárkivel megtörténhet, de édesanyaként örökre magamat fogom okolni ezért” – hangsúlyozta a könnyeivel küzdve az édesanya. A tanuk meghallgatása szeptember 14-én folytatódik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

L.L. Juniorék tragédiája: kiderült még idén vádat emelnek-e Csilla ellen, megszólalt a megtört édesanya ügyvédje

Kiemelt kép: Hopp Csilla