Meglepő döntést hozott Zugló momentumos polgármestere, Rózsa András. Saját fizetéséből költ egyes zuglóiak egészségügyi ellátására. A Velencei-tónál lévő egyik rendelőben ugyanis sok zuglóit láttak el, ezt pedig a kerülettel akarják kifizettetni. A 11. kerület DK-s polgármestere viszont azt állítja, nincs okuk fizetni a velencei rendelőnek, hiszen ők megkapták az államtól a betegek ellátásáért a pénzt.
Pénzt kér a velencei rendelőintézet igazgatója
A Velencei-tónál nyaralóknak néha orvosi ellátásra van szükségük. Ilyenkor bemennek a helyi rendelőintézetbe, ahol ellátják őket, felírják a megfelelő gyógyszereket és lényegében ezzel kész is van az úgynevezett ellátás. A velencei rendelőintézet vezetője most úgy döntött, hogy ezért pénzt kér. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Fizessen a másik önkormányzat
A velencei rendelő ellátási területén kívülről érkezett betegek után ezer forintot kér az igazgató a betegek hivatalos lakcímében szereplő önkormányzatoktól. Például a budapesti betegek közül a 11. vagy éppen a 14. zuglói önkormányzattól.
Hirdetés
Zugló polgármestere saját zsebből fizet
A velencei rendelőintézet véleménye szerint a területen kívüli betegek ellátásáért a betegek otthoni önkormányzatának kell fizetnie. Zugló polgármestere, Rózsa András úgy döntött, hogy saját javadalmazásából fizeti ki a velencei szakrendelő által kért összeget, ami 175 ezer forint, mivel tavaly 175 zuglói lakost láttak el Velencén.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Újbuda polgármestere elhajtotta velencei rendelőintézet vezetőjét
Újbuda polgármestere, László Imre, az RTL-nek nyilatkozva elmondta, hogy a Velencén történt ellátásokért a magyar állam kifizette a járó díjat. Kétségbeesett lépésnek tartja a velencei rendelőintézet igazgatójának kérését, és úgy véli, hogy „egyik koldus a másik koldus zsebében turkál”.
Újbuda nem kér pénz
László Imre elmondta azt is, hogy az újbudai szakrendelőbe is érkeznek területen kívüli betegek: a 95 ezer szakorvosi ellátás 10 százaléka nem fővárosi beteg volt tavaly, és 174 alkalommal láttak el velencei lakost, de nem kértek ezért pénzt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kieemlt kép: ilusztráció – Forrás: koronavírus tájékoztató oldal