A gyanú szerint egy kozmetikus közvetítésével juttatott védettségi igazoláshoz egy háziorvos és asszisztense olyan embereket, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást.

Nem kaptak oltást

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya három nő ellen. A gyanú szerint jogosulatlanul és engedély nélkül védettségi igazolványhoz juttattak tizenhárom olyan embert, akik nem kaptak koronavírus elleni oltást. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Így néztek ki a kamu védettségik:

Fotó: police.hu

Köszönjük a napi 335 ezer érdeklődő olvasónknak, hogy a BudaPestkörnyéke.hu Magyarország TOP legolvasottabb hírportáljai közé került. Részletek itt. Közben a holnapi és mai programajánlónkat ide kattintva éred el!

Meg sem kellett jelenniük az orvosnál

A jelentkezőknek meg sem kellett jelenniük az orvosi rendelőben, irataikat egy kozmetikusként dolgozó nő adta át az orvosi asszisztensnek, írja a police.hu.

Az orvos mindenről tudott

Az adatokat az asszisztens az orvos tudtával, az ő jogosultságát használva rögzítette a rendszerbe. Volt olyan eset, hogy 100.000 forintot kaptak egy igazolás kiállításáért a közvetítőn keresztül.

Ezek pedig a hamis oltási igazolások:

Fotó: police.hu

Milliós tétel

A BRFK nyomozói az eljárás során az orvosi rendelőben és a három nő lakásán kutatást tartottak. Lefoglaltak 4.220.000 forintot, 580 eurót, informatikai eszközöket, oltási igazolványokat és egyéb orvosi iratokat is.

Elfogták őket

A rendőrök a 60 éves orvost és 45 éves asszisztensét tizenhárom-rendbeli védettségi igazolással visszaélés és hétrendbeli vesztegetés elfogadása, a 42 éves közvetítőt pedig kilencrendbeli bűnsegédként elkövetett védettségi igazolással visszaélés és egyrendbeli vesztegetés miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Mindannyian szabadlábon védekeznek.

Kapcsolodó:

Nem egyedi eset, nagy biznisz lett ez most

A hamis védettségik mögött húzódó piaci rést egyébként többen is igyekeznek kihasználni, a feketepiac gyakorlatialg csak úgy dübörög. Itt a BudapestKörnyéke.hu oldalán is írtunk róla, hogy könnyen vásárolhatunk hamis vakcina igazolásokat a neten, ráadásul az emberek a Facebookon sokan nem titkolják, hogy mit keresnek. Külföldön is dübörög a hamisítási piac, mert egyes országokba csak drága tesztek után lehet bejutni, viszont egy kamu védettségi igazolványt már 30 dollárért, azaz 10 ezer forintért is be lehet szerezni.

Így trükköznek az orvosok

A legmegbízhatóbb háziorvosokon keresztül kártyához jutni. A legtöbb ampullában ugyanis több oltóanyag van a hivatalosan jelzettnél, így a doktoroknak lehetőségük van a behívottakon felül mások nevét is leadni a Népegészségügyi Központnak. Ez alap esetben jó, mert rengeteg ember juthat ,,lepattanó” vakcinához és kevesebb hatóanyag megy kárba. A hátránya viszont, hogy visszakövethetetlen.

Amerikában 10 dollárba kerül a hamis kártya

A világban is felpörgött az oltási igazolás biznisz. Az Egyesült Államokban egy chicagói gyógyszerész árult az eBay-en oltási igazolásokat alig több mint 10 dollárért. A hatóságok szerint legalább 100 darab el is kelt ezekből.

Egyre nő a piac

A brit Guardian című lap értesülései szerint a hamis igazolásokat és vakcinákat már 10 ezer fortintnak megfelelő fontért meg lehet vásárolni, és a piac egye csak nő. Hamis amerikai védettségi igazolványok, hamis tesztek és hamis vakcinák a darkweben éppúgy elérhetők, mint a WhatsApp, a Telegram és a Jabber alkalmazásokon keresztül.

1000-nél is több hamis igazolás lehet forgalomban

Akik hamis igazolásokat vásárolnak, javarészt oltásellenesek, vagy a szegényebb országokból származnak. Amíg novemberben 20, addig mostanra már több mint 1200 darkwebes üzletkötést észleltek.

50 ezer fotint helyett 10 ezer

Mivel az Egyesült Királyságba rendkívül drága a bejutás – attól függően, hogy az adott országot hova sorolták, azaz zöld, sárga vagy piros zónába -, akár 3 teszten is át kell esnünk, ha át akarjuk lépni a határt, ami minimum 50 ezer forinttól kezdődik, így sokan az olcsóbb hamis igazolások, tesztek mellett döntenek. Akik azonban ezt teszik, súlyos pénzbírságra számíthatnak.

Kemény büntetés

A védettségi igazolvány közokirat. A közokirat-hamisítás bűntettét a Büntető Törvénykönyv alapesetben 3 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti. Azt azonban tudni kell, hogy a közokirat-hamisításnak már az előkészülete is büntetendő 1 évig terjedő szabadságvesztéssel, ami azt jelenti, hogy ha az elkövető például megvásárolja a hamisításhoz szükséges technikai eszközöket, vagy a közokiratot a későbbi felhasználás szándékával tartja magánál, akkor megvalósítja a bűncselekményt. Szigorúbban bünteti viszont a törvény azt, aki hivatalos személyként, a hatáskörével visszaélve követi el a közokirat-hamisítást, mert ebben az esetben a szankció 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: police.hu