13 napig volt lélegeztetőgépen a dunaharaszti háziorvos, miután koronavírussal fertőződött. Életét egy különleges terápia mentette meg, ő volt az első beteg Magyarországon, akinél ezt a gyógyítási formát választották az orvosok.

Gyergyai Gábor, dunaharaszti iskola- és háziorvos március 21-én belázasodott, hasmenése és rossz közérzete volt. A következő napokban rosszabbul lett, ezért a Semmelweis Egyetem sürgősségi osztályára ment, ahol pozitív koronavírus-tesztet produkált. Ekkor házi karanténba került, ám később nehézlégzése lett, így mentővel a Dél-pesti Centrumkórházba szállították-írja a Magyar Nemzet.

Ott az intenzív osztályra került, állapota válságosra fordult, 13 napig altatásban és lélegeztetőgépen volt. Később tudta meg, hogy ő volt az első páciens, aki a DPC-ben alkalmazott Tocilizumab-terápiában részesült, amely nagymértékben hozzájárult, hogy túlélte a betegséget.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Két betegnél alkalmazták ezt a terápiát

A tocilizumab nevű készítményt artritiszes, súlyos többízületi gyulladásban szenvedő betegeken szokták alkalmazni, de párizsi kutatók bebizonyították, hogy a koronavírusos tünetek enyhítésére is alkalmas.

Kásler Miklós a múlt héten beszélt erről a különleges terápiáról, azt mondta, két beteget kezelnek vele Magyarországon, mindkettő orvos. Erről a BudaPestkörnyeke.hu ebben a cikkében írt.

Gyergyai Gábor állapota annak ellenére vált kritikussá, hogy sem életkora, sem alapbetegsége nem indokolta azt. Ezért azt üzeni, hogy mindenki tartsa be a szükséges óvintézkedéseket és higiénés szabályokat, mert a kór nem válogat.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Soki Tamás