Kiszámolták, hány tonna kutyaszar termelődik évente a 2. kerületben. A végeredmény 51 tonna lett, vagyis 51 ezer kilogramm. A kerület harcot hirdetett a kutyapiszok ellen, aki nem szedi fel kedvence után a szart, megbüntetik.

5-150 ezres bírság

A fel nem szedett kutyapiszok miatt 5 ezertől 150 ezerig terjedő bírságot kaphatnak a hanyag gazdik, kiszámolták, hogy mekkora „közterületi terhelést” jelenthet a fel nem szedett kutyapiszok kerületi szinten. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nemtörődöm gazdák

„Mindenkit zavar az a nemtörődömség, amit egyes gazdák megengednek maguknak, amikor a kutyasétáltatást hanyagul úgy oldják meg, hogy nem szedik fel kutyájuk után a kutyapiszkot.” – írja a kerület polgármestere, Őrsi Gergely.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Büntethető a hanyagság

A kerület vezetője szerint sokan nem tudják, de a hanyagság büntethető, a pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege százötvenezer forint, vagyis több okból is érdemes összetakarítani a gazdiknak a kutyusok után. Egy egyszerű mozdulatsor, ami rengeteg bosszankodástól kíméli meg azokat, akik később akár kutyasétáltatás közben léphetnek bele a szabadban hagyott kutyakakiba.” – teszi hozzá a polgármester.

Kutyapiszok helye a zacskóban van

Őrsi Gergely állítja, a megelőzésre helyezik a hangsúlyt, ezért a következő napokban egyre több tájékoztató tábla fogja felhívni a gazdik figyelmét arra, hogy a kutyasétáltatás „végterméke” jobb helyen bezacskózva a kutyapiszok gyűjtőedényekben. Ide kapcsolódik: Kis csomagjaikat tegyék egy nagyobb zacskóba, vagy dobozba, s elegánsan vigyék haza!” – Gárdony polgármestere azt kéri, minden kutyatulajdonos vigye haza az ürüléket

Közterületi terhelés

Bár teljesen pontos adatok nincsenek, de közelítő számításokat végezhetek azzal kapcsolatban, hogy mekkora „közterületi terhelést” jelent a fel nem szedett kutyapiszok mennyisége a kerületben, így a probléma nagyságát is viszonylag könnyen megbecsülhetik.

12700 kutya

A 2. kerületben élő kutyák számát 12700 körülire becsüli az önkormányzat, nekik 75%-ukat viszik naponta sétálni. Ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a kutyánként termelődő ürülék mértéke 0,5 kg/kutya/nap.

51 tonna kutyaszar

Eddig 153 ürülékgyűjtő edényt helyeztek el a 2. kerületben. Heti 7 kg tartalom mellett, havi átlagban 4 284 kg-ot szállítanak el, éves összesítésben ez a mennyiség 51 408 kg, azaz több mint ötvenegy tonna.

Szedjék fel az ürüléket

Arra kérik a gazdikat, hogy járjanak el gondosan a séták alkalmával, és szedjék fel a kutyák után a kutyapiszkot, hogy mások ne lépjenek bele, és ne legyen szükség bírság kiszabására – írja a polgármester a közösségi oldalán.

Büntethető gazdik

A kulturált ebtartást elősegítendő tájékoztató táblákat helyeznek ki kerület szerte, melyekkel felhívják a figyelmet arra, hogy a közterületen hagyott kutyapiszok miatt a gazdik büntethetőek. Érdemes tehát felszedni a kutyapiszkot. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Dolgát végző kutyus – Forrás: Youtube