A budakalászi önkormányzat szerint a korábbi évek gyakorlatát korrigálni kell, csökkenteni a beépíthető területeket, növelni a város zöldterületeit és fejleszteni a közösségi célú sport és rekreációs területeket.

Nő a zöldterületek aránya

A Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság tegnapi döntése alapján több mint 37 hektárral csökkennek az eddig beépítésre szánt területek, a zöldterületek, erdők és mezőgazdasági területek aránya pedig jelentősen nő. Az új Helyi Építési Szabályzat és a Szabályozási terv elfogadása az év végére várható – derült ki a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményből. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Még többen költöznének Budakalászra

Budakalász Településszerkezeti Terve a 2021 nyarán kezdődött társadalmi egyeztetéseken megerősített Megalapozó Vizsgálat és a Településfejlesztési Koncepció alapján készült el. Az előkészítő munka során kiderült: amennyiben a jelenlegi trendek beavatkozás nélkül folytatódnak, a lakosságszám további jelentős emelkedése várható Budakalászon.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

1500 lakás építését akadályozták meg

A város területén több mint 1500 új lakás épülhetne, ami a lakosságszám 5000 főt meghaladó további drasztikus növekedését eredményezné. „Ez elfogadhatatlan, mivel jóval meghaladná a még elviselhetőnek tartott mértéket. Sokatmondó adat, hogy jelenleg a belterületi telkek 79 százaléka beépített, ugyanakkor a zöldfelületből jelentős hiányok vannak” – hangzott el a bizottsági ülésen.

Ingatlanfejlesztői érdekek

2019 októbere előtt a város központi zöldterületein is lakóparkok épültek. Az ingatlanfejlesztők érdekeit kiszolgáló döntések miatt a megmaradt zöldterületek nem alkotnak összefüggő rendszert, nincs nagyobb kiterjedésű, többfunkciós, központi elhelyezkedésű városi szintű zöldfelület a településen.

Forgalom a belvárosban

A főbb közlekedési útvonalak kedvezőtlen módon, a település központján haladnak keresztül, több irányban átmenő forgalommal terhelve a városközpontot és a közeli lakóterületeket. A településrészek közötti forgalom döntő része is csak a központon át történhet.

Így változnának az arányok:

Így változnak az arányok

Az új Településszerkezeti Terv nem engedné, hogy Budakalászon újabb nagy lakóövezetek alakuljanak ki, a város lélekszáma jelentősen nem emelkedhet. A Településszerkezeti Terv szerint a jelenlegihez képest 37,3 hektárral csökken a beépítésre szánt területek nagysága, ugyanakkor a zöldterületek közel 2 hektárral, az erdőterületek 10,3 hektárral, a mezőgazdasági és vízgazdálkodási területek pedig 7,9 hektárral bővülnek.

Nem lehet majd beépíteni

A zöldterületek arányának növelése mellett az is cél, hogy az átlagosnál jobb minőségű szántóterületeken a termőföld védelme érdekében a kijelölt, de be nem épült lakóterületeket visszasoroljuk a beépítésre nem szánt területek közé.

Parkot szeretnének

A tervek között szerepel egy központi közösségi tér és egy reprezentatív városi park kialakítása is. Kiemelt feladat a zöldfelület fejlesztése, a gyalogos és kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása, illetve a gyalogos és kerékpáros átjárhatóság javítása városrészek között, a patakok és a HÉV mentén.  Az elképzelések között szerepel a Lenfonó területének vegyes rendeltetésű településközponti területként való hasznosítása, fokozatos átalakítása, illetve a közösségi sport és rekreációs területek fejlesztése is.

Így folytatódik a program

Az Élhető Budakalász Program a Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv kidolgozásával folytatódik, ezek elfogadása az év végén várható. A Településszerkezeti Terv előterjesztéséről a Képviselő-testület következő ülésén tárgyal majd. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció