Tejeskávékat vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor 16 terméknél akadtak jelölési hibák, több esetben pedig élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabtak ki – közölte a hivatal.
28 kávét ellenőriztek
A Nébih az őszi Szupermenta program tesztjében 28 tejeskávét ellenőrzött. Kiszerelésüket tekintve üveges, műanyagpalackos, papír- és fémdobozos, valamint poharas termékeket teszteltek. A tejeskávék közül 8 pasztőrözött, 4 nagyon magas hőmérsékleten hőkezelt (ESL) és 16 UHT-termék volt – írja az MTI.
Alapvetően minden rendben
A hivatal laboratóriumaiban a szakemberek elvégezték az élelmiszerbiztonsági és -minőségi, valamint a mikrobiológiai vizsgálatokat, illetve ellenőrizték a termékek zsír-, édesítőszer és laktóztartalmát is, és mindent rendben találtak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Cukortartalom
Megvizsgálták a termékek csomagolásán a zsír-, cukor- és fehérjetartalomra és a laktózmentességre vonatkozó jelöléseket, a szakértők itt is mindent rendben találtak.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Azért találtak hibákat
Ugyanakkor 16 terméknél akadtak egyéb jelölési hibák. Gond volt a tápértékjelöléssel, az összetevők felsorolásával és a termékek megnevezésével is.
Az a fránya aroma
Két tejeskávénál az előállításhoz használt aroma E 150d szulfitos-ammóniás-karamell adalékanyagot tartalmazott, az aromával bevitt színezéket azonban a tejeskávé csomagolásán nem tüntették fel.
Bírságok
A hibák miatt az érintett élelmiszer-vállalkozók ellen hatósági eljárás indult, és a hatósági felügyelők élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabtak ki. A bírságok várható összege együttesen mintegy 850 000 forint.
De ezek a legjobbak
A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálatában – ahol ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket – a dobogó legfelső fokára a Penny Ready Latte Cappuccino állhatott, a második helyen a NÖM Café Espresso végzett, míg a harmadik helyet a Parmalat Caffé Latte Cappuccino érdemelte ki.
Laktózmentesek sorrendje
A 6 laktózmentes tejeskávé versenyében az első helyet a Magic Milk Jegeskávé szerezte meg, második lett az Amaroy Cafe Latte Macchiato, harmadik helyen pedig a Mizo Cappuccino végzett.
Fotónk a https://fddb.mobi/de oldalról származik.