Újra gyászol az Omega, meghalt Mihály Tamás, az együttes basszusgitárosa. A zenész 73 éves volt, és három nappal később halt meg, mint zenészbarátja Benkő László.

Meghalt az Omega gitárosa

73 éves korában elhunyt Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa. Meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak. Emlékét örökre megőrizzük – írja Facebook-oldalán a zenekar.

Pályafutása

Mihály Tamás játszott a Scampolo és a Non-Stop együttesekben, majd 1967-ben csatlakozott az Omegához. 2006-ban az 1956-os forradalom jubileumára készült 56 csepp vér című musical zenéjét komponálta. 2014-ben játszott utoljára az Omegával, visszautasította az együttes felcsúti fellépését, bár távozása után azt mondta, bizonyos feltételek teljesülése esetén nem zárkózna el a közös munka újrakezdésétől.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Benkő László is meghalt

Három nappal ezelőtt szintén a zenekar közölte, hogy hosszas betegség után elhunyt az Omega együttes alapítója, Benkő László.

Ez is érdekelhet

„Imádkozom Eperjes Károlyért, ki szintén küzd a vírussal” – Böjte Csaba a színész gyógyulásáért fohászkodik, a lélegeztetőgépen lévő Balázs Fecónak pedig vérplazmát gyűjtenek

Megviselte betegsége

Benkő Lászlót az elmúlt időszakban fizikailag és lelkileg is megviselte betegsége Benkő Lászlót. 3 évig hősiesen küzdött, barátai is zenésztársai is abban bíztak, hogy rosszulléte után most is „kijön belőle valahogy”.

Múlt hét óta volt kórházban

„Múlt héten került kórházba, mert kontrollvizsgálatokat kellett rajta elvégezni. Ebben semmi különös nem volt, hisz amióta megbetegedett, folyamatosan kellett járnia vizitre. A kontroll során azonban kiderült, hogy több szervét is megtámadta a rák, s az áttétek már olyan súlyosak, hogy szinte képtelenség megállítani a daganatot” –mondta a Borsnak Kóbor János Benkő Lászlóról.

Nem tudják, hogyan tovább

Három nappal korábban Benkő László billentyűs, zeneszerző hunyt el legendás együttes tagjai közül. Benkő halálhíre után Kóbor János énekes azt mondta, nem tudja, folytatják-e a zenélést. „Most nincs előttünk jövőkép, nincs ötletünk. Nem tudom, folytatja-e az Omega, ezt még ki kell találnunk, de az biztos, hogy Laci nélkül már semmi nem lesz ugyanaz sem nekünk, sem a rajongóknak, az pedig a jövő zenéje, hogy így érdemes-e egyáltalán” – nyilatkozta a Blikknek.

Ez is érdekelhet

A BudaPestkörnyeke.hu Benkő László haláláról írt cikkeit ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: Mihály Tamás – Forrás: Facebook