1490 forintért lehetett megnézni, hogy miképpen születik meg Berki Krisztián gyermeke. A celeb most azt is közölte, 195 ezren látták Berki Renáta vajúdását és a kicsit világrajövetelét. Ez azt jelent, hogy akár 300 millió bevétele is lehet a botrányhős celebpárnak.

Pénzt csinált gyermeke születéséből

Csütörtök este jelentette be Berki Krisztián, hogy beindult a szülés a feleségénél, Berki Renátánál. Azt korábban jó előre beharangozták, a szülést élőben közvetítették egy új szolgáltatás segítségével. Az megnézésért 1490 forintot kellett/lehetett fizetni. Nagyjából úgy mint ahogy ez vagy 20 éve a profi bokszmérkőzéseknél csinálják.

Honnan jött a fény?

A baba hajnalra érkezett meg a videó szerint, de a kommentelők arra gyanakodnak, hogy az egész felvételről ment. Erről az Index is cikkezett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

300 millió

Berki Krisztián legújabb Instagram-posztjában azt írja hogy az adást 195 ezren néztek. Ha ez a szám igaz és mindenki fizetett, akkor csaknem 300 millió forintos bevételre tettek szert.

50 országból

A „műsor” 6 órán tartott és a világ több mint 50 országából voltak látogatók, egészen távoli helyekről is érdeklődéssel követték a közvetítést, de a legtöbb rajongó természetesen hazai volt – írta a posztban a celeb.

A rajongói vita az Instagrammon

Kérjék vissza pénzt!

Én arra buzdítok mindenkit, aki megvette az “élő” felvételt, hogy kérje vissza a pénzét! Es ne hagyja magát átverni! Megérte vajon nekik? – írja egy hozzászóló. Más úgy fogalmaz: Mazsi tegnap esti posztja, ahol elvileg már kórházban vannak, hullámos a haja…. a LIVE-ban meg egyenes volt.

Lehet, hogy alig 50 misi volt a bevétel

Az még nem egyértelmű, hogy ebben a számban benne vannak azok is, akik csak kattintottak az oldalra. A noizz.hu ad egy szerényebb becslést is. Ők úgy számolnak 32 ezren fizethettek, de ez is 47 milliót hozhatott a Mazsinak és Krisztiánnak.

Most akkor van neve vagy nincs a kicsinek?

A pénteken reggel született gyereknek egyelőre nincs keresztneve. Még nincs neve a gyermekemnek, mi is meglepődtünk a híreken, de azok egyszerűen nem igazak! – mondta a Borsnak Berki Krisztián, aki hozzátette, hogy tájékoztatni fogják a nyilvánosságot a baba nevéről, de szerinte ez még túl korai.

Az adásban mondott neveket

Berki Emma Katarina vagy Berki Milla Katarina, vagy Berki Emma Róz – ezeket a neveket mondta Berki Krisztián az adásban, de úgy látszik ezek csak pillanatnyi ötletek voltak. Azt már mi tesszük hozzá, azon sem csodálkoznánk, ha ezt is áruba bocsájtanák, mint mondjuk egy stadionnevet.