5 év börtönre ítélte a bíróság első fokon azt a győri diákot, aki késsel rontott rá tanárára fizika órán. A tanárnő életveszélyes állapotba került. A fiák többször bocsánatot kért a pedagógustól, aki azt mondta, neki akarja börtönbe juttatni a fiút, de időbe telik, míg megbocsájt neki.

5 év börtönre ítélték

A győri diákot 5 év szabadságvesztésre és 2 év kézügyektől való eltiltásra ítélte első fokon a bíróság, amit fiatalkorúak börtönében kell letöltenie. A szabadságvesztés felének letöltése után feltételesen szabadulhat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Beszámítják az eddigi büntetéseket

Az ítéletbe beszámítják a 2019. december ötödike és 2020. április huszadika között előzetesben töltött napokat. A fiatalember ezt követően mostanáig bűnügyi felügyelet alatt állt. Ezt is beszámítják az ítéletbe úgy, hogy négy bűnügyi felügyelet alatt töltött nap egynek felel meg a fiatalkorúak börtönében. A több mint 1 millió forintos bűnügyi költséget is a diáknak kell állnia. Körülbelül másfél év vár a késelő diákra a fiatalkorúak börtönében. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megszúrta tanárnőjét

2019. december 5-én, az akkor 17 éves fiú az egyik győri középiskolában, fizika órán huszonhat osztálytársa előtt többször megszúrta tanárnőjét, mert az 3-ast adott neki. A matematika- és fizika szakos pedagógus életveszélyes sérülést szenvedett.   A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Egyetemre akar menni

A diák, a bírósági ítéletig bűnügyi felügyelet alatt állt, próbálta a az életét folytatni. Tanult, előrehozott érettségit tett több tárgyból, mert szeretne továbbtanulni egyetemen. Minden vágya, hogy mérnök-informatikus legyen.

Ölni akart

H. András két és fél éve jár a bíróságra. Az ítélet előtti utolsó tárgyaláson dr. Takács Róbert ügyész közel három órás perbeszédében az ügy minden egyes részletére kitért. A vádhatóság szerint H. András meg akarta ölni a tanárát, csak a két osztálytárson -Bálinton és Ádámon – múlott, hogy nem végzett a nővel. Az iskola folyosóján lévő kamera rögzítette a közvéleményt is megrázó eseményt.

Három szúrás érte

A szakvéleményekből kiderült, hogy a tanárnőt három szúrás érte: egy a lapockáján, ami a tüdejét is elérte, ezért vérmellett és légmellett kapott, a másik két szúrás a nyakra és a mellkasra irányult, de sértett védekezett és a karját szúrta meg a bicska.

Helyszínelés a késelés után

Forrás: police.hu

Nem akarja börtönbe juttatni

H. András először levélben, majd a tárgyaláson személyesen is bocsánatot kért súlyos tettéért. A tanárnő azt mondta megpróbál megbocsátani, de ehhez idő kell. A pedagógus szerint a súlyos büntetés nem teszi semmissé a történteket, ezért nem kívánja, hogy börtönbe kerüljön egykori diákja, mert fél, hogy elkallódik. Szeretné ha rendbe jönne András és ahhoz nem büntetésre, hanem segítségre van szüksége. Egy dolgot sajnál, hogy a szörnyűséget a többi osztálytársnak is végig kellett néznie. 

A szüleinek akart bizonyítani

Az ügyész szerint a jó tanuló András maximalista önmagával, szorongott a teljesítménykényszere miatt. Számára és szülei számára is elképzelhetetlen volt, hogy négyesnél rosszabb jegyet kapjon. Több, eltérő szakértői vélemény is született.

Szülői elvárások

A védőügyvéd szerint az átlagosnál magasabbak voltak a szülők elvárásai és ez okozhatta, hogy a tanuló rossz döntést hozott és elvetette a sulykot. Nem akarta megölni tanárát és nem is tervelte ki a bűncselekményt, csak meg szerette volna leckéztetni, ahogyan azt sem tudta, hogy közfeladatot ellátó személyt bánt. A védelem szerint életveszélyt okozó testi sértésről van szó.

Utolsó szó jogán

„Sajnálom azt a lelki és a testi fájdalmat, amit a tanárnőnek okoztam. Sajnálom azokat, akiknek traumát okoztam a bűncselekménnyel és akiknek részt kellett venniük az eljárásban miattam. Kívánom, hogy fel tudják dolgozni a történteket. Bánom, amit tettem. Bűncselekményt követtem el és ezért bűnhődnöm kell” – mondta az utolsó szó jogán a diák. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: ebben a gimnáziumban történt az eset