Gyorsított eljárásban, hat év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki februárban megkéselt egy nőt a csepeli 151-es buszon, mert SZFE feliratú maszkot viselt.

SZFE-s maszkban volt az egyik utas

Ahogyan arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, hogy egy férfi 2021. február 25-én reggel felszállt egy Csepelen közlekedő autóbuszra. A járványügyi intézkedéseknek megfelelően a száját és az orrát takaró maszkot viselt, amelyen jól láthatóan egy tiltakozást képviselő mozgalomhoz tartozást jelképező felirat volt olvasható. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kötekedni kezdett a nővel

Az autóbuszon utazó férfi felfigyelt a nő által viselt maszkon látható feliratra, amely miatt feldühödött és odalépett a nőhöz, kötekedni kezdett vele, majd a szóváltásuk során szidalmazta és fenyegette is őt.

Megszúrta az arcát

A vita során a férfi a nála lévő 8 centiméteres pengehosszúságú késsel megszúrta a sértettet az arcán. Ezt követően a terhelt a következő megállóban leszállt és elmenekült a helyszínről.

Bocsánatot kért a sértettől

A bíróságon a férfi részben beismerte a bűncselekmény elkövetését és bocsánatot kért a sértettől is, aki ezt elfogadta.

Közösség elleni erőszak

A bíróság megállapította, hogy a férfi közösség tagja elleni erőszakot követett el, hiszen cselekményének motivációja a lakosság egy – a sértett maszkján lévő felirattal jelképezett – csoportja ellen érzett ellenszenve volt.

Súlyos testi sértés

Bár a nő a bántalmazás során 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban figyelemmel a támadott testtájékra, az erőbehatásra és a használt eszközre, súlyosabb sérülés bekövetkezésének kockázata is fennállt, ezért a bíróság súlyos testi sértés bűntettének kísérletében is bűnösnek mondta ki a vádlottat.

6 évet kapott

A bíróság 6 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta a férfit, akinek letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően fenntartotta. Az ítélet nem jogerős, mivel azzal szemben mind az ügyészség, mind a vádlott és védője is fellebbezést jelentettek be.

Rátámadt egy újságíróra

O. Bence 2018. április 8-án egy újságíróval került komolyabb összetűzésbe. A 37 éves férfi akkor támadta meg az egyik vezető hírportál volt munkatársát, amikor az újságíró a Corvin-negyednél tudósított az országgyűlési választásról. Észrevette, hogy a férfi sorra tépkedi le a választási plakátokat a megállóban, ezért a telefonjával gyorsan készített is néhány fotót.

Megharapta az újságírót

“Percről percre tudósítottunk, gondoltam elküldöm a képeket azzal, hogy megy a műsor a Corvinnál. Akkor jött oda hozzám és megpróbálta kicsavarni a kezemből a telefont, aztán bekapta a bal hüvelykujjamat és hosszan ráharapott. Csak azután engedett el, hogy mondtam, kitörlöm a képeket” – mesélte akkor az újságíró.

Hazáig követte az újságírót

A támadás után a férfi felszállt a 4-es 6-os villamosra, Ó. Bence viszont követte őt, majd szidni és fenyegetni kezdte az írót. Azt mondta, „hazáig követi és megöli”, ekkor az újságíró vészjelzővel megállította a villamost, viszont mire kiértek a hatóságok, a férfi elmenekült a helyszínről. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: O.Bence elfogása – Forrás: police.hu