Öt év börtönre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte jogerősen a Fővárosi Törvényszék azt a felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszakkal, valamint súlyos testi sértés kísérletével vádolt Ó. Bencét, aki februárban késsel sebesítette meg egy SZFE-maszkos nő arcát a 151-es buszon.

Szidalmazta a buszon

Ó. Bence február 25-én a Szent Imre tér felé közlekedő buszon odalépett az SZFE-s maszkot viselő nőhöz, majd dühösen szidalmazni és fenyegetni kezdte a mozgalomhoz való tartozása miatt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Késsel sebesítette meg

Ezt követően egy nyolc centis pengehosszúságú kést rántott elő, amivel megsebesítette a nő arcát. A férfi a következő megállóban leszállt a buszról és elmenekült a helyszínről.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hat év börtönre ítélték

A csepeli bíróság hat év börtönre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte a támadót első fokon. A döntéssel szemben az ügyészség, valamint Ó. Bence és a védője is fellebbezett.

Enyhítették a büntetést

A Fővárosi Törvényszék másodfokon év börtönre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte jogerősen a Fővárosi Törvényszék.

„Legyen vége már!”

“Semmiféle nézetkülönbség nem lehet indok az erőszakra. Legyen ennek vége már! Ne azt keressük állandóan, ki kezdte, kinek a hibája, hanem, hogy miként lehet kirángatni ezt az országot ebből a szörnyűséges gyűlöletspirálból” – írta a támadás után a főpolgármester.

Csepel polgármestere is megszólalt

Csepel polgármestere is megszólalt az eset után: „Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a legélesebben elítélek minden erőszakos cselekményt közösségünk bármelyik tagja ellen mind nemre, fajra vallásra való tekintet nélkül, mind pedig politikai hovatartozástól függetlenül. Demokráciánk lényegét éppen az adja, hogy mindenkinek joga van a véleményét kifejezni.Mielőbb felépülést kívánok a sérültnek!” – írta akkor a Facebook oldalán Borbély Lénárd.

Megtámadta az újságírót

O. Bence egyébként 2018. április 8-án egy újságíróval került komolyabb összetűzésbe. A 37 éves férfit akkor került konfliktusba az egyik vezető hírportál volt munkatársával, amikor az újságíró a Corvin-negyednél tudósított az országgyűlési választásról. Észrevette, hogy a férfi sorra tépkedi le a választási plakátokat a megállóban, ezért a telefonjával gyorsan készített is néhány fotót.

Megharapta

“Percről percre tudósítottunk, gondoltam elküldöm a képeket azzal, hogy megy a műsor a Corvinnál. Akkor jött oda hozzám és megpróbálta kicsavarni a kezemből a telefont, aztán bekapta a bal hüvelykujjamat és hosszan ráharapott. Csak azután engedett el, hogy mondtam, kitörlöm a képeket” – mesélte az újságíró, aki csak azért nem vállalta a nevét, mert már más szakmában dolgozik. 

Elfutott

Hasonlóan a csepeli buszon történtekhez, Ó. Bence akkor is elfutott, amikor az újságírót nézte ki magának. A férfi felszállt a 4-es 6-os villamosra, Ó. Bence viszont követte őt, majd szidni és fenyegetni kezdte az írót. Azt mondta, „hazáig követi és megöli”, ekkor az újságíró vészjelzővel megállította a villamost, viszont mire kiértek a hatóságok, a férfi elmenekült a helyszínről. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A rendőrség O. Bencéről korábban ezt a videót tette közé

Kiemelt kép: O.Bence elfogása – Forrás: police.hu