Szombat este egy 28 éves motoros lány haladt, vélhetően a megengedett sebességnél jóval gyorsabban a 22. kerületben, a 6-os főút kivezető szakaszán. Elesett és bár jöttek a mentők, életét vesztette.

Budafokon

A 22. kerületi baleset úgy történt, hogy egy jobbra ívelő kanyar után a külső sávban haladt a motoros, amikor eddig ismeretlen okból erősen fékezett.

Megbillent

A jármű megbillent, majd felborult és az aszfalthoz csapódott. Innét a levegőbe emelkedett, majd visszazuhant a földre és csúszni kezdett az oldalán.

Lerepült róla

A vezetője eközben több tíz méterrel távolabb ért földet. A 600 köbcentis Suzuki motor tovább csúszott, nekiütközött a szalagkorlát egyik tartóoszlopának, amitől kettészakadt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Szétszóródtak a roncsok

Az eleje és a hátulja is a szembejövő belső sávban, mintegy 100 méterre a baleset helyszínétől állt meg, közben nekiütköztek a belső sávban szintén a városból kifelé haladó Ford Focusnak, illetve az autót a szétrepülő alkatrészek is eltalálták.

Ennyi maradt a motorból

BudaPestkörnyéke.hu / G.K.

Jöttek a mentők

A motort vezető lányt a mentőszolgálat szakemberei több, mint egy órán keresztül, 5 alkalommal élesztették újra, mire sikerült az állapotát stabilitázálni és kórházba szállítani, de ott életét vesztette.

Küzdöttek az életéért

Kékvillogó.hu / G.K.

Látta a barátja

A balesetet végignézte a lány barátja, aki mögötte jött egy krosszmotorral. Azt, hogy a motoros ütközött-e a balesetet megelőzően másik járművel, illetve hogy tulajdonképpen mi kényszerítette fékezésre, a rendőrségi vizsgálat deríti majd ki.

Címlapfotó: BudaPestkörnyéke.hu / G.K.