900 munkatársától válik meg a Spar. Az áruházlánc a létszámleépítést a különadó bevezetésével indokolja.

A Spar leépítésbe kezdett, a kiskereskedőkre kivetett különadóra hivatkozva küldi el a dolgozók egy részét – írja a 24.hu.

A portál információját az üzletlánc is megerősítette, hozzátéve, hogy a korábban felduzzasztott létszám visszanyeséséről van szó. A járvány kapcsán az elmúlt hetekben tapasztalt forgalmi kiugrások menedzseléséhez ugyanis több dolgozóra volt szükségük, hogy garantálni tudják az ellátásbiztonságot.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Erre utalt április másodikai sajtóközleményük is, amely szerint csaknem 900 új dolgozót vett át más szektorokból a Spar a megelőző két hétben, hogy azonnali munkalehetőséget biztosítson országos hálózatában az álláskeresőknek.

Válaszuk szerint most annyi történik a cégnél, hogy visszatérnek a 2020. március eleji tervlétszámukhoz. Indoklásul azt írták, hogy „a pluszlétszám fenntartására a különadó bevezetése miatt a továbbiakban nincsen lehetőségünk”.

A Sparnak havonta körülbelül 1 milliárd forint különadót kell fizetnie a magyar államnak.

Kiemelt kép: illusztráció