A boltosok lesznek felelősek a nyitás utáni járványügyi szabályok betartásáért, ám technikailag nem lesz könnyű feladat, hogy ezeknek érvényt szerezzenek. Ha valaki megszegi a szabályokat, akár 1 évre is bezárhatják a boltját.

Segíti a védekezést a nyitva tartás kitolása

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint továbbra is figyelemmel kell lenni a súlyos járványhelyzetre. A védekezést segítheti, hogy a nyitva tartás kitolása és a négyzetméter alapú korlátozás csökkenteni fogja a zsúfoltságot.A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

A boltosnak kell rendőrt hívni

Vámos György a ATV Start című műsorában arról is beszélt, hogy a boltosok kötelessége lesz a rendőrséget értesíteni, ha valaki a felszólítás ellenére bemegy a boltba.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kötelező felirat

A főtitkár azt mondta, hogy a kisboltokban is meg kell oldani ezt a kérdést. Kötelező feliratot elhelyezni, hogy egyszerre hány vevő tartózkodhat az üzletben. Azt tapasztalják, hogy a vásárlók többsége követi a jogszabályokat.

A rendőrség ellenőriz

Kereskedelmi hatóság, és a rendőrség ellenőrzi a szabályok betartását. Ha egy boltos minden tőle elvárhatót megtesz, akkor nem büntethető.

Akár 1 évre is bezárhatják a boltot

Hibák esetén azonban százezertől egymillió forintig is terjedhet a büntetés, valamint egy naptól egy évig terjedő időszakra bezárható a kereskedelmi egység szolgáltató vétkessége esetén – mondta a szankciókról a főtitkár.

Óvatosan kell vásárolni

Vámos György azt javasolta, hogy a nyitó üzletekben is legyen mindenki nagyon óvatos, a vásárlók lehetőleg ne menjenek be a próbafülkékbe, és ne használják a lifteket.

Iparkamara javaslata

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara olyan szabályozásra tett javaslatot, amely minden üzletre azonos elvek alapján vonatkozna: tíz négyzetméterenként egy vásárló vagy vendég tartózkodhatna benne. 

Jönnek a lazítások

A kormány a múlt héten döntött arról, hogy húsvét után, ha meglesz az országban a 2,5 millió beoltott, lazít a mostani szabályozásokon. Ennek része, hogy az üzletek áttérnek a négyzetméter alapú forgalomra.

Változik a nyitvatartás

Ez azt jelenti, hogy tíz négyzetméterre csak 1 vásárló juthat. Az üzletek reggel 5-től 21:30-ig lehetnek nyitva. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Krizsán Csaba