Az utcán esett össze egy idős férfi a Pest vármegyei településen. Amint meglátta a diák, hogy az illető bajban van, nem habozott, azonnal a segítségére sietett. Döntése és felkészültsége életmentőnek bizonyult.

Solymár főutcáján történt

Ahogyan azt korábban megírtuk, egy 70 év körüli férfi lett rosszul Solymár főutcáján. Egy hazafelé tartó, 15 éves gimnazista észrevette. Odasietett hozzá, majd tárcsázta a segélyhívót. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A diák kezdte meg az újraélesztést

A fiatal a telefonon kapott utasítások valamint az iskolában tanultak alapján megkezdte az újraélesztést. Hamarosan a helyszínre értek a polgárőrök. Az újraélesztésben egy felnőtt is segédkezett, ő a közelben elhelyezett defibrillátorért rohant el.

A félautomata defibrillátornak is fontos szerepe volt

A Solymári polgárőrség szolgálatvezetője, Komorócki Máté elmondta, szívmasszázst alkalmaztak a bajba jutott férfin, aki a fűben feküdt. A félautomata defibrillátort is bevetették, hogy megmentsék az életét. Ennek az eszköznek a segítségével zajlott az újraélesztés.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Hamarosan megérkeztek a mentők

Miután a mentők az eset helyszínére érkeztek, átvették a beteget. Közel egy óráig tartott, mire stabilizálták az állapotát. Ezt követően a közeli kórházba vitték.

Bátorságból jelesre vizsgáztak az életmentők

Bátrak voltak, segíteni akartak – mondta Komorócki Máté a fiúról és a felnőttről, akik részt vettek az életmentésben. Amikor kiderült, hogy az idős férfi életben van, nagyon megkönnyebbültek, mondta el az RTL számára. A csatorna megtalálta azt a diákot, aki elsőként ért oda a rosszul lett férfihoz, de nem kívánt nyilatkozni.

Egy fontos dolgot azért elárult a fiú

Bár a nyilatkozat lehetőségével nem élt a 15 éves diák, azt azért elmondta, hogy az újraélesztést az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban tanulta. Ott az elsősegély már tíz éve része a tananyagnak. A diákok tehát valóban hasznos tudást kapnak az intézményben, ahogyan azt ez az eset is mutatja.

Megszólalt a Alternatív Közgazdasági Gimnázium egyik oktatója

Chrenkó Tímea természettudomány tanár és elsősegély oktató elmondta, hogy ez egy olyan fontos ismeret, ami a mindennapi életben is jól jöhet. Felhívta a figyelmet arra, hogy nagyjából 20 percenként sérül meg valaki a statisztikák szerint vagy a munkahelyén, vagy a közúton, vagy otthon. Ez a tudás tehát bármikor hasznos lehet.

Az esetről a mentősök számoltak be először

Ezt mondta Győrfi Pál

Évente 5-6 ezer eset történik Magyarországon, amikor valaki összeesik és azonnali újraélesztésre volna szüksége, monta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. “Ilyenkor a siker azon múlik, hogy aki éppen ott tartózkodik, tud és mer cselekedni” – emelte ki. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az RTL riportja az esetről

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: BudaPestkörnyéke.hu