Elképesztő dologról számolt be közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Posztjuk tanúsága szerint ugyanis egy 15 éves kamasz fiú mentette meg egy férfi életét Solymáron.

Eszméletlenül feküdt

„Tegnap délután Solymáron sétálva egy 15 év körüli fiú talált rá arra a 70 év körüli férfire, aki az utcán feküdt eszméletlenül. A fiatal megpróbálta megszólítani a beteg, aki nem reagált így az mentőt hívott” – kezdi bejegyzését az OMSZ, mely így folytatódott:

Telefonon kapta az utasításokat

„Mentésirányító bajtársunk utasításai szerint megvizsgálta az ismeretlen férfit, aki már nem lélegzett, így a telefonos instrukciók alapján megkezdte az újraélesztést.” A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Egy járókelő is segített

Mint írják ekkor egy idősebb járókelő felfigyelt az eseményekre és a fiú segítségére sietett. Elrohant a közelben kihelyezett félautomata defibrillátorért, amit használtak is, és egymást váltva küzdöttek tovább a beteg életéért.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Jöttek a mentők

„Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerre vezetett és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!” – zárta a posztot az OMSZ.

Bács-Kiskunban a rendőrök mentettek életet

Egy 27 éves nő akart véget vetni az életének Dunavecsén, a Duna-parton, de a járőrpáros szerencsére időben érkezett.

Bejelentés érkezett

Egy állampolgári bejelentés nyomán indult egy ismeretlen nő keresésére Tóth Attila Gábor zászlós – szabadszállási körzeti megbízott – és –Tóth György Gábor törzsőrmester – járőrparancsnok – Dunavecsén tegnap este. Valaki ugyanis értesítette a rendőrséget arról, hogy fültanúja volt az utcán egy beszélgetésnek, miszerint egy vele szemben sétáló hölgy azt mondta valakinek telefonba, hogy le fog ugrani a közelben lévő Pentele hídról.

Átfésülték a környéket

A szolgálatban lévő rendőrök komolyan vették a kapott információt, és átfésülték a környéket. Közben egy másik telefonhívás is érkezett a rendőrségre, és ennek segítségével már célirányosan a Duna mellett lévő gáthoz mentek az egyenruhások, ahol meg is láttak egy fiatal lányt a vízpart melletti padon ülve.

Egy 27 éves nő akart véget vetni az életének

A 27 éves nő már egy gumival elszorította a könyökhajlatát, és egy penge volt a kezében. A rendőrök közelebb mentek hozzá, és rövid beszélgetés után elvették tőle a pengét. Mivel a pad melletti asztalon nagyobb mennyiségű alkohol és gyógyszer volt, azonnal mentőt hívtak. Az elkeseredett nő – akit elhagyott a párja és összeveszett az édesanyjával is – szerencsére nem vett be a gyógyszerekből, és mivel a rendőrök időben érkeztek, megmentették attól, hogy végzetes lépésre szánja el magát.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt! A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció