Egy vizsgázó nő életét mentette meg tanára és diáktársai, miután rosszul lett vizsga közben. A 34 éves főiskolai hallgatónak leállt a szíve, a mentők kiérkezéséig diáktársai végezték az újraélesztést.

Vizsga közben állt le a szíve

„Egy budai főiskolán egy 34 éves nő életét a tanára és a diáktársai mentették meg. A hallgató vizsga közben lefordult a székről, ezt követően egyből a segítségére siettek. A nő nem lélegzett, így azonnal megkezdték az újraélesztését, ennek köszönhetően sikerült megmenteni az életét” – írja Facebook oldalán az Országos Mentőszolgálat.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni

Egymást váltva küzdöttek az életéért

 „A fiatal nő nem lélegzett, ezért a diákok azonnal cselekedtek. Amíg valaki a közelben levő defibrillátorért szaladt, mások egymást váltva végezték az életmentő mellkasi nyomásokat” – olvasható a bejegyzésben.

Kórházba szállították

Az OMSZ azt írja, hogy „a perceken belül kiérkező mentőegységek hamar átvették, majd több mint egy órán keresztül küzdöttek a fiatal hallgató életéért, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően sikerre is vezetett. A fiatal nőt végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők”.

Autóban kapott infarktust

2019 januárjában írtunk arról, hogy Sápi János és felesége, Sápiné Laczkó Gertrúd keresztlányuk esküvőjéről tartottak hazafelé. A férj hátfájásra panaszkodott, ezért felesége azt javasolta, álljanak meg, hogy levegőhöz jusson. Ekkor Dunakeszin haladtak át, a rosszul lett férfi félrehúzódott az autójával.

Az utcán állók segítettek

„A Mányoki Ádám téren rosszullétem miatt megálltam, majd el is veszítettem eszméletemet. A mellettem ülő feleségem kiugrott az autóból és a közeli sarkon ácsorgó társasághoz szaladt segítséget kérni. Bereczki Józsefék pont egy családi ünnepség után kísérték ki a vendégeiket. A Bereczki család és a vendégeik, feleségem és a később érkező családom elmondása alapján, azonnal és önzetlenül jött, segített” – mondta akkor Sápi János.

Többen segítettek a férfinak

„Volt, aki szívmasszázst csinálta, volt, aki a mentőt hívott, volt, aki a feleségemet igyekezett nyugtatni, volt, aki vizet és takarót hozott. Mint később a mentők és az orvosok mondták, az ő segítségük nélkül nem éltem volna túl az infarktust. Hála nekik itt vagyok! Újra élek!” – mesélte a szívinfarktust túlélt férfi.

A polgármester is megköszönte az életmentést

Az eset után Dunakeszi polgármestere, Dióssi Csaba személyesen fogadta az életmentő Bereczki-családot. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu