Közel három éve annak, hogy Benedek Tibor távozott az élők sorából, ám emléke azóta sem halványult. Sem a családja, szerettei, sem pedig a vízilabdáért rajongók nem feledik a legendás pólóst. Felesége, Epres Panni most kendőzetlen őszinteséggel vallott a gyászról és a feldolgozásról.

Ritkán beszél a magánéletéről

Epres Panni férje elvesztése után két kamasz gyermekkel maradt egyedül, ám ő mégsem érzi azt, hogy segítség nélkül maradt volna, hiszen a család, mint erős bástya áll mellette, és segíti őt-őket mindenben. A modell nagyon ritkán beszél a magánéletéről, de most úgy döntött kivételt tesz, annak apropóján, hogy nemrégiben jelent meg A nemzet aranyai című film, ami a legendás, háromszoros olimpia bajnok vízilabda-válogatottról szól. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Otthonról szurkolt

Arról a válogatottról, aminek természetesen az ideje korán távozott Benedek Tibor is oszlopos tagja volt. Panni elárulta, a filmet, már a gyermekei is látták, akik nagyon büszkék a végeredményre, továbbá bevallotta, annak idején sosem tartott férjével a világversenyekre, ugyanis Tibor nem szerette, ha Panni ott van. Tibor úgy vélte, felesége csak elterelné a figyelmét, így ő otthonról szurkolt a szerelmének.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Gyötrő pillanatok

Panni a Nők Lapjának beszélt az érzéseiről is, elmondta, nagyon megérintette, amikor látta a filmet, és Tibor megjelent a képernyőn. Valamint hozzátette, az elmúlt években is voltak nehéz, gyötrő pillanatok, de a család mindig erőt adott neki a továbblépéshez.

Szupererő

„Talán Tibor mellett tanultam meg, hogy az embernek milyen ereje lehet. Látom a gyermekeimen is, mennyire fantasztikusak és erősek, ahogy ezt az egészet végigcsinálják. Olyan éles váltás volt ez, ahogy a tökéletes családi szeretetből egyszer csak elveszítik az egyik pillért, hogy szerintem az, hogy ezt a folyamatot végigélik, egyfajta szupererőt ad nekik” – mondta el a portálnak a modell, a gyász kapcsán pedig azt mondta:

Rá aggattak egy szerepet

„Az emberek azt gondolják, tudják, mit érzek. Ennek a folyamatnak az elején rám aggattak egy szerepet, hogy áldozat vagyok, aki mostantól megkeseredve, de felemelt fejjel éli le a következő ötven évét.”

Nem kesereg

„De nem ez a szerepem! Én nem kesergek, inkább mosolygok, élem az életem tovább. Köszönöm szépen, jól vagyok” – mondta Epres Panni, továbbá kiemelte: már túl vannak a szenvedős gyászidőszakon, és mindig örömmel gondolnak vissza Tiborra.

Közös emlékek

Mi vidáman beszélünk róla, emlegetjük a közös élményeinket, de nem szomorúan. Aki elveszített valakit, érti ezt… nem múlik az érzés, a hiányt csak megszokni lehet” – zárta gondolatait Epres Panni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

Megszólalt Benedek Tibor özvegye, Epres Panni: „minden napunk azzal telik, hogy emlékezünk”

Kiemelt kép: Benedek Tibor és Epres Panni