Júniusban lesz három éve, hogy meghalt Benedek Tibor, a magyar vízilabda sport legendája. A sportoló 2013-2016 között a magyar férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya volt, pályafutása során pedig elképesztő sikereket tudhatott magáénak: egymás után három olimpián is aranyérmet hozott haza a válogatottal. Az aranycsapatról most dokumentumfilmkészült, az alkotási folyamatba pedig Benedek Tibor özvegyét, Epres Pannit is bevonták.

Az emlékekbe kapaszkodnak

A modell a Tények Plusznak adott interjút, melyben bevallotta, a család az elmúlt három évben az emlékekbe próbált kapaszkodni, Epres Panni továbbá arról is beszélt, a férje rendkívül szerény ember volt, továbbá azt is megosztotta, milyen kérés érkezett felé, amikor a készítők elkezdtek dolgozni a dukumentumfilmen. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Régi képek

“Körülbelül egy évvel ezelőtt megkaptuk az ukázt, hogy mindenki keressen otthon fényképeket, újságcikkeket, mindent, ami a csapattal kapcsolatos. Én is feltúrtam a fiókokat, és rengeteg nagyon vicces képet találtam, amit el is küldtem. Remélem, benne lesznek a filmben” – mondta el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nagyon szerény ember volt

A film egyébként Benedek Tibor szövetségi kapitányi érdemeit már nem mutatja be, de özvegye szerint Tibor ezt egyáltalán nem bánta volna: “Biztos vagyok benne, hogy soha nem volt téma, hogy Tibort ez zavarja. Személyiségből fakadóan szerényebb embert nem nagyon találhatnánk. Próbáltam az ő fejével gondolkodni, ami nem egy nagyon könnyű dolog, viszont tudom, hogy milyen értékeket vallott, és ezekhez az értékekhez mérten próbáltam támogatni a filmet és minden segítséget megadni, hogy valami jó szülessen” ‒ nyilatkozta a modell, aki bevallotta, boldog szomorúságot érzett, amikor a régi emlékek között kutatott.

Emléke örökké él

Továbbá arról is beszélt, Tibor emléke egyetlen percre sem kopott el, a család emlékeiben örökké élni fog, de a sportrajongók is szeretettel emlékeznek rá. “Nekünk minden napunk azzal telik, hogy emlékezünk, és boldogsággal emlékszünk mindenre, úgyhogy az, hogy ez a film megszületett, nem volt azt hiszem nehezebb, mint minden más hétköznapunk” – mondta Epres Panni.

Itt a teljes riport:

Súlyos beteg volt

Benedek Tibor 48 éves korában, 2020. június 18-án hunyt el hosszú, gyógyíthatatlan betegségben. A háromszoros olimpiai bajnok súlyos betegen sem szakított a sporttal. Edzőként dolgozott, halála előtt nemsokkal vonult vissza. 

Egy ország gyászolja

A vízilabda legendát mai napig felesége, Epres Panni, illetve gyermekei, a 2007-ben született Mór és a 2009-ben született Barka, és az első házasságából született Ginevra mellett az egész ország gyászolja. 

Titokban temették el

Benedek Tibor halála előtt azt kérte, hogy szűk, családi körben temessék majd el. Családja teljesítette a legenda kívánságát, titokban helyezték örök nyugalomra Benedek Tibort. Egyenlőre még azt sem hozták nyilvánosságra, hogy hol nyugszik a sportoló.

A világ egyik legjobbja volt

Benedek Tibor a világ egyik legjobb balkezes vízilabdázója volt, 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban is nyert olimpiai bajnoki címet. 2003-ban világbajnok lett Barcelonában, tíz év múlva ugyancsak a katalán városban lett újra vb-győztes, de akkor már a válogatott szövetségi kapitányaként.

A kezét fogták

Benedek Tibor állapota egy júniusi éjszaka fordult rosszra. A családot késő éjszaka értesítették a Korányi kórházból, ahol egy hete feküdt, hogy baj van. A betegágyhoz a vízilabdázó felesége, Epres Panni és Tibor édesanyja sietett. A kezét fogták. Így aludt el csendben, a szerettei körében. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Benedek Tibor és Epres Panni