A 15. kerületben a Thököly úton egy ázsiai hölgy hajtott utasával egy Jaguarral a Molnár Viktor utca felé. Amikor az Apolló utcai kereszteződéshez ért, nem állt meg az elsőbbségadás kötelező táblánál, hanem behajtott a kereszteződésbe.

Keresztbe fordult a Jaguár

Éppen a neki jobbról, gyanútlanul érkező Ford Focus kombi elé hajtott, melyet egy középkorú magyar férfi vezetett. A két autó összeütközött, amitől a Jaguar keresztbe csúszott a Thököly úton, teljesen elzárva azt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Behorpadt a Jaguár oldala

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Lelépett volna az ázsiai sofőr

Az ázsiai pár rögtön el akarta hagyni a helyszínt, de a vétlen úr ki tudott szállni a roncsból és gyorsan lefotózta a rendszámot, közben a Fordba beépített automatikus jelző már értesítette a hatóságokat, amelyek így percek alatt a helyszínre érkeztek.

Felgyűrődött a Ford eleje

Kirobbantak a légzsákok

A Fordban az összes légzsák kinyílt, vezetője a bal karján és a bal lábán sérült, őt a mentők további vizsgálatokra kórházba szállították, a Jaguar utasai nem szenvedtek sérülést.

A Jaguár légzsákjai is kinyíltak

Túl gyorsan mehetett

Az is felmerült a helyszínelés során, hogy a Jaguar túllépte a megengedett sebességet, de az ázsiai hölggyel elég nehézkesen értettek szót a rendőrök, az egyértelmű szituáció ellenére nem volt hajlandó a felelősségét elismerni.

Rendőrök, tűzoltók a helyszínen

Baleseti helyszín

Sajnos ebben a kereszteződésben rendszeresek a balesetek, a sarkon lévő fa és a parkoló autók nehezítik a kilátást. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotók: BPK/Gombkötő Krisztián