Az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakmai tanfolyamokat megtartják online, de több képzőhely jelezte, hogy a vizsgákat felfüggesztik.

Vizsgaidőpontot csak a járványveszély elmúltával fognak kiírni – írja a Népszava. Az is kiderült, hogy a kormány a vírushelyzet ellenére sem kívánja elhalasztani a szakképzési rendszer szeptemberre történő átállítását.

Az elmúlt hetekben több szakmai és érdekvédelmi szervezet – például a Civil Közoktatási Platform, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete is – azt kérte a kormánytól: legalább gondolják át, a szakképzési reform mely elemeit lehetséges bevezetni ebben a helyzetben.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Pedagógusok Szakszervezetének szakképzésért felelős alelnöke, Gosztonyi Gábor szerint az országos járványügyi veszélyhelyzet idején végbemenő átalakítások sokkal nagyobb bizonytalanságot okozhatnak, mintha elhalasztanák a reformokat.

A duális képzésnek szerinte nem lesz piaca, a hazai vállalatoknak a járvány után ugyanis nem az lesz az első dolga, hogy kitalálják, hogyan foglalkoztassák a szakképzésben tanuló diákokat.

A parlament tavaly novemberben fogadta el az új szakképzési törvényt, amellyel jogszabályi szinten végleg elválasztották a köznevelés és a szakképzés rendszerét. A törvény – a Szakképzés 4.0-nak nevezett stratégia végrehajtásával együtt – számos változást eredményez.

Például az oktatók július 1-től elveszítik közalkalmazotti státuszukat, foglalkoztatásuk a Munka törvénykönyve alá kerül. Az ígéretek szerint átlagosan 30 százalékos béremelésre is számíthatnak, de „egyéni béralkukra” is sor kerülhet. A tervek szerint szeptembertől több diák kaphat majd ösztöndíjat, és megerősítenék a duális képzést is – írja a Napi.hu.

Kiemelt kép: illusztráció