Május a strandszezon kezdete, hétvégére a jó idő is megérkezik ezért a Magyar Turisztikai Ügynökség kiadott egy Covid-kézikönyvet, amelyben ajánlásokat fogalmaz meg a strandok működtetői és a strandolók számára. Egy biztos: vége a zsúfoltságnak, több helyre pedig egyáltalán nem lesz könnyű bejutni.

A kutatók a laboratóriumban különféle felületeken tesztelték a vírus életben maradási idejét, és azt találták, hogy sokáig virulens marad: a kartonpapíron akár 24 óráig, a műanyagon és a rozsdamentes acélon két-három napig, aeroszolokon, azaz a levegőben lebegni képes részecskékhez kötve legfeljebb három óráig marad életben. Az ügynökség ezekre tekintettel fogalmazta meg az ajánlásokat.

Ha strandra mész, ezekre a szabályokra számíts

Az eddigi egy főre számított 10 m2 pihenést szolgáló terület helyett 20 m2 területet kell biztosítaniuk a strandoknak. A létesítmény befogadóképességét ez alapján kell újraszámolni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szabályozni kell a beengedést, ezzel egyidejűleg, ahol lehetséges, online előzetes jegyvásárlást kell előtérbe helyezni. A beengedést követően fedett és szabadtéri területen, a természetes vízfelületen, továbbá medencékben a vendégek közötti 1,5 méteres távolság tartása szükséges.

Kötelező lesz a strand valamennyi részlegében, vizesblokk helyiségében a papucs használata. Öltözőket, kabinokat 2 óránként, a medencék korlátait pedig 30 percenként kell fertőtleníteni.

A pihenőterek (bel- és kültéren egyaránt) berendezéseinek számát csökkenteni kell a zsúfoltság elkerülése érdekében. A pihenőágyakat egymástól 2 méterre kell elhelyezni. A zárt medencetereket és a pihenőterek óránként át kell szellőztetni, a medencébe lépés előtt és után zuhanyozni kell.

Rudas fürdő – MTI/Kovdács Tamás

A strandon csak a feszített víztükrű, vízforgatóval ellátott ellátott medencék üzemeltethetők, az élményelemek, például a masszázsfuvóka vagy a nyakzuhany nem kapcsolható be. Szintén nem mennek majd a gőz és egyéb szaunák, valamint a pezsgőfürdőket sem kapcsolják be.

A strandokon tehát vége lesz a zsúfoltságnak, többet fognak fertőtleníteni, az élménymedencék élmény részei nem működnek, ki lesznek kapcsolva a szaunák és azokba a medencékbe sem lehet majd bemenni, amelyben nincs vízforgató berendezés. Ne feledjük, a kutatások alapján a koronavírus 3 napig is életképes marad egy fémkorláton, vigyázzunk a strandolással.

Kiemelt kép: Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda a Városligetben – Fotó:MTI/Mohai Balázs