Szigorítják a légkondik használatát az üzlethelyiségekben Magyarországon. Csak olyan készülék használható, amely a szabadból veszi a levegőt.

Szombaton a kormány bejelentette, hogy tovább lazítanak a járványügyi előírásokon, és hétfőtől Budapesten is megszűnnek a kijárási korlátozások. Erről a BudaPestkörnyeke.hu ebben a cikkében írt részletesen.

A lazítást elrendelő rendelet mellett egy másik rendeletet is kiadtak, amely az üzlethelyiségek fűtését és légkondicionálását szabályozza, a rendelet értelmében csak olyan hűtő-fűtő berendezés használható, amely a szabadból veszi a levegőt. Bár Budapesten még nem, de a megyékben hamarosan megengedett lesz a tartózkodás az éttermek, kávézók, cukrászdák belső, zárt részében.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A fokozott fertőzésveszélyre való tekintettel a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szerinti vendéglátó üzletben  kizárólag a külső levegő beszívással rendelkező hűtő-fűtő berendezés használható– olvasható a rendeletben.

Azonban ez nem vonatkozik azokra a helyiségre, amelyekben a berendezés használata az ott tárolt nyersanyagok állagának a megóvása, vagy az ott működtetett eszközök zavartalan működtetése miatt elengedhetetlenül szükséges, valamint az UV-sterilizáló technológiával ellátott berendezésre.

Szlávik János a panelok kapcsán beszélt a témáról

A Szent László Kórház infektológus főorvosa április közepén beszélt arról, hogy a koronavírus a panelok szellőzőrendszerén keresztül is terjedhet. Ide kattintva tudod elérni a BudaPestkörnyeke.hu cikkét a részletekkel.

Kínában fertőzött a légkondi

Egy kantoni étterem vendégeinek megbetegedését elemezték a kantoni járványügyi központ kutatói, és a tanulmány első, nem végleges változatát a CDC, vagyis az amerikai járványügyi központ tudományos szaklapja is publikálta. Az étterem egyetlen termében tízen kapták el a vírust, három különböző családból.

Az egész Vuhanból indult ki, az egyik család ugyanis onnan, a koronavírus-járvány epicentrumából érkezett Kantonba, ahol január 24-én ültek be egy étterembe. Egyiküknél olyan előrehaladott állapotban volt a fertőzés, hogy még aznap kórházba szállították láz és köhögés miatt.

Az étteremben a szomszédos asztaloknál két másik család ült, és február 5-re kilencen lettek fertőzöttek. A tanulmány szerzői megállapították, hogy mind a kilenc fertőzés az egyetlen fertőzött egyénhez volt köthető, és később már a családokon belül is terjedt a kórokozó. 

Mivel a családok asztalai közt több mint egy méter volt, a kutatók szerint egyértelműen a légkondicionáló erős légáramlata vitte tovább a fertőzést közöttük.

Kiemelt kép: illusztráció