Az énekes azt tervezi, hogy ameddig egészségi állapota engedi – s a közönség is szereti – addig a színpadon tervez maradni. Török Ádámról szólva azt mondta, majdhogynem családtagja volt, annyiszor jártak össze.

Semmi oka nincs, hogy ne koncertezzen

„Életem végéig színpadon szeretnék állni, nem tervezek nyugdíjba vonulni, és egyelőre nem érzek semmiféle fizikai, szervi vagy lelki okot arra, hogy ne koncertezzek” – jelentette ki Demjén Ferenc a Star magazinnak nyilatkozva. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Több betegséget is kibekkelt

A legendás zenész azt mondta, jól érzi magát és amíg ez így marad, valamint szereti a közönség, addig őt megtalálják a színpadon. A 76 éves énekes egyébként már több betegséget is átvészelt, megúszta a koronavírust. Több barátja azonban nem volt ilyen szerencsés.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Amíg lehet, játszani fog

„Nagyon fáj, hogy sokan, akik közel álltak a szívemhez, elhunytak a Covid miatt. Ez számomra feldolgozhatatlan. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy jó egészségnek örvendek. Éppen ezért úgy tervezem, hogy amíg lehet, játszani fogok” – fogalmazott.

Ekkor ismerte meg Török Ádámot

Egyúttal megemlékezett a nemrégiben elhunyt Török Ádámról is, akinek elvesztése teljesen megrendítette Demjént. „Annak idején a Dogs együttesben ismertem meg, valamikor a hatvanas években. Mikor a bátyámmal kiléptünk az említett zenekarból, ő váltott az énekesi pozícióban. (…) A zenéiben benne hagyott egy darabot a lelkéből” – fogalmazott.

A legszebb halált kapta a sorstól

Hozzátette, állandóan összejártak, majdhogynem családi viszony volt köztük. „Borzasztó nagy a nyomás, amikor a generációnk egy meghatározó figurája eltávozik. Ami mégis boldogsággal tölt el, hogy Ádi a legszebb halált kapta a sorstól” – fogalmazott Demjén Ferenc a Kiskegyed szemléje szerint.

„Együtt harcoltunk a beat zenéért”

Nem csak Demjén Ferencet, de – mint megírtuk – több pályatársát is megrendítette Török Ádám halála. „Egy korosztály vagyunk, együtt harcoltunk a beat zenéért, ő egy végtelenül kedves pali, aki soha nem adta fel az álmait. Zenészként nem is minősítem, mindenki tudta, hogy virtuóz – – emlékezett vissza Horváth Charlie.

A nagybetűs EMBER

Hozzátette, zenészként nem minősíti, mivel mindenki tudta, hogy virtuóz. „Sajnos a közönség részéről sosem kapta meg azt a megbecsülést, amit megérdemelt… Arról nem beszélve, hogy nagybetűs EMBER volt, olyan, akit mindenki szeretett, aki kiállt a barátaiért, a zenészeiért”.

Úgy halt meg, ahogy élt

Németh Alajos, a Bikini együttes alapítója régi jó barátságot ápolt Török Ádámmal. Megrendítette a legendás zenész halála, az vigasztalja, hogy úgy halt meg, ahogy élt. „Az vigasztal, hogy a halál minősíti az életet és ő úgy halt meg, ahogy élt, szépen…”

Takács Tamás és az első lázadás

A Karthago frontembere, Takács Tamás büszke arra, hogy Török Ádám barátként szerette őt. „14 éves lehettem, amikor a Bem rakparton volt egy koncertjük. Nagyon szerettem volna elmenni, de a szüleim nem akartak elengedni. Ez volt az első alkalom, amikor fellázadtam anyámék ellen és addig harcoltam velük, hogy végül elengedtek és annak a koncertnek köszönhetem a szellemi eszmélésemet. Ő volt a hazai progresszív rock atyja, rengeteget köszönhetünk neki” – mondta Takács Tamás.

 Az út királya volt

A P. Mobil és a Török Ádám és a Mini már 1976-tól mindig együtt zenéltek az Ifjúsági Parkban, a két együttes története már abban az időben összefonódott. „Ádám az utolsó pillanatig játszott, nagyon sajnáltam, amikor meghallottam a hírt. Az út királya volt, élte az életét, és játszott. Fél évvel volt idősebb, mint én, az ilyen nagy zenészek halálakor úgy érzem, egy darabkát mindig magukkal visznek a lelkünkből. Mindenképpen meg szeretnénk emlékezni az április 30-i koncerten Ádámról” – mondta Schuster Lóránt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt képünk forrása a Facebook.)