Már csütörtökön az Országgyűlés elé kerül a Mi Hazánk Mozgalom múlt héten benyújtott törvényjavaslata, amellyel bő félévvel az 2024-es önkormányzati választás előtt átírnák a szabályokat Budapesten. Egy másik javaslattal módosítanák az országgyűlési választás szabályait is.

Visszaállítanák a listás rendszert

 „Az igazságosabb és arányosabb önkormányzati választások érdekében” címmel benyújtott módosító szerint visszaállítanák a tisztán listás választási rendszert a fővárosban, amit a Fidesz 2014-ben, szintén néhány hónappal a választás előtt szüntetett meg. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Még egy szavazólap

Ha elfogadják a javaslatot, a Fővárosi Közgyűlést a jövő júniusi önkormányzati választás után már nem a kerületi polgármesterek alkotnák, hanem tagjait listás választási rendszer alapján választanák meg a budapestiek. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy minden budapesti választó kapna még egy szavazólapot, amin a pártok szerepelnének.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

32 tag listáról

Fővárosi listát pedig az a párt állíthatna, akinek legalább három kerületben van polgármesterjelöltje, vagy főpolgármester-jelöltet indít. A Fővárosi Közgyűlés 32 tagját választanák meg listáról, a főpolgármestert pedig továbbra is közvetlenül.

Felkapták a témát

Az ötletet először Fodor Gábor volt SZDSZ-es képviselő dobta be szeptemberben, majd a kormánymédia látványosan felkapta a témát, és ezután jött a Mi Hazánk Mozgalom törvénymódosító javaslata novemberben.

„Ez egy nagyon profi javaslat”

„Elég komoly tétben mernék arra fogadni, hogy nem a Mi Hazánk-frakcióban kodifikálták a javaslatot. Láttam már ellenzéki törvénymódosítókat, és olyanokat is, amelyeket profi apparátus írt. Ez egy nagyon profi javaslat. A magát nindzsaként beállító kormány valójában hihetetlenül gyáva, még arra sem képes, hogy saját maga nyújtsa be a javaslatát” – mondta Karácsony Gergely a Telexnek adott interjúban a Mi Hazánk javaslatáról.

Karácsony szerint nem állnak meg itt

Karácsony azonban arra számít, nem az eredeti formában fogják elfogadni a javaslatot. „Ha valóban megszavazzák, akkor bekerül majd az is a törvénybe, hogy eltörlik a közvetlen főpolgármester-választást, és a főpolgármestert a közgyűlés választja. Szerintem erre megy ki igazából a játék, és azért tologatja a Fidesz maga előtt a zsebnácijait és a felvásárolt exliberális Fodor Gábort, mert ők is tudják, hogy ez nagyon ciki” – fogalmazott a főpolgármester.

Novák Előd finomított

 „A Mi Hazánk a határozati javaslatát csak összevont, együttes vitán engedi tárgyalni a fővárosi választási rendszer hasonló módosításával, melyet visszavonna, ha nem kerülne napirendre a Fidesz túlhatalmának véget vető indítvány is” – írta Novák Előd, a Mi Hazánk parlament képviselője az X-en (korábbi nevén Twitter) a házbizottság döntése után.

Igazságos, arányos rendszer a cél

A Mi Hazánk képviselője szerint társadalmi és parlamenti vitát kell indítani egy igazságos, arányos választási rendszer érdekében. „Az önkormányzati választások előtt több mint fél évvel korrigálni a rendszert nem példátlan Magyarországon, jobb késő, mint soha, ráadásul a jelenleg hatályos, a Fidesz által 2014-ben bevezetett rendszert maga Karácsony Gergely is alkotmányellenesnek minősítette, az államfőtől azt kérte akkor, hogy ne írja alá a törvényt, aminek megváltoztatása most szerinte fasizmus.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a Fővárosi Közgyűlés. Fotó: MTI