Ahogy azt tegnap megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon a Bécsi út felé haladó 19-es villamoson a járművezető lezavarta a villamosról a hajléktalanokat, mondván „olyan szaguk van, hogy behányok”. A BKV vizsgálja az esetet, közben az ügyről megszólalt a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója, Vitézy Dávid is, aki állítja a tömegközlekedési dolgozók általában félnek szólni azoknak, akik nem tartják be a szabályokat.

Olyan szaga van, hogy behányok

„Takarodjon le! Olyan szaga van, hogy behányok.” – mondta a villamosvezető a hajléktalannak, majd megfogta az utas táskáját és levitte a szerelvényről. A videót az rtl.hu hozta nyilvánosságra, nagy botrány lett belőle, mondván milyen megalázóan bánt a villamosvezető a hajléktalannal. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Emberi jog

A BKV bejelentette, hogy vizsgálatot indítottak a videó nyomán. Közben a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója, Vitézy Dávid is reagált az ügyre a közösségi oldalán. Szerinte az, hogy mindenkinek legyen otthona és fedél a feje fölött, alapvető emberi szükséglet és jog.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A tömegközlekedés nem melegedő

Hozzáteszi: A hajléktalanság alapvetően szociális probléma és nem rendészeti. A tömegközlekedés nem melegedő, nem hajléktalanszálló – szögezi le a közlekedési szakember.

Közösségi együttélés szabályai

Vitézy Dávid azt is írja, hogy az utasok nagy többségének érthető elvárása és nem mellesleg a tömegközlekedés vonzerejének megtartása miatt mindannyiunk közös érdeke az, hogy a közösségi együttélés alapvető szabályai a tömegközlekedési járműveken is érvényesüljenek.

Büdös ember ne utazzon

„Ennek része az is, hogy messziről bűzlő, a környezetüket beszennyező utasok ugyanúgy ne utazzanak, ahogy hangoskodó, hangosan zenét hallgató, másokat zaklató vagy erőszakos utasok se.” – fogalmazott a BKK vezére.

Félnek a tömegközlekedési dolgozók

Vitézy Dávid szerint inkább az a mindennapos probléma, hogy a közvetlen erőszaktól vagy más retorzióktól félve a tömegközlekedési dolgozók szemet hunynak az előbbi problémák fölött, mint sem az, hogy a járművezetők vagy jegyellenőrök aránytalanul szigorúan lépnének fel.

Köszönet azoknak, akik betartatják a rendet

A BKK vezérigazgatója állítja: „Egy ilyen helyzetben nagyon vékony a határozott és a fölényeskedő stílus közötti határvonal, de általánosságban leginkább köszönetet érdemelnek azok a dolgozók, akik próbálják az utazási szabályokban szereplő rendet betartatni a tömegközlekedési járműveken.”

A BKV vizsgálja az ügyet

A közlekedési vállalat az eset után ezt a közleményt adta ki: „Társaságunk elsődleges érdeke, hogy az ilyen eseteket megelőzze vagy kiszűrje. Ha szabálytalan munkavégzésre utaló információ jut a munkáltató birtokába, a lehető legalaposabban kivizsgálja az esetet, és a legnagyobb szigorral lép fel. Járművezetőinktől minden esetben elvárjuk a kulturált, utasbarát munkavégzést” – olvasható a BKV válaszában. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a videó az esetről

Kiemelt kép: részlet a videóból