Szörnyű munkahelyi baleset történt a napokban egy autószerelő műhelyben. Egy fiatal férfi egy traktorkereket akart kicserélni, amikor az gyakorlatilag szétrobbant. Most mesterséges kómában tartják. A bal lábát pedig amputálni kellett comb felett. Az orvosok a tervek szerint hamarosan felébresztik Pétert, addig pedig állandó felügyelet mellett tartják. Miután magához tér, szembesülnie kell majd a balesete következményeivel, vagyis, hogy meg kell tanulnia egy lábbal és egy szemmel boldogulni. 

Messzire dobta

A 34 éves G. Péter egy szétrobbant traktorkerék miatt messzire repült, aminek következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett Nagykanizsán. A férfit mentőhelikopterrel szállították kórházba. Operálni kellett a koponyáját, több bordája és az egyik lapockája is eltört, de a bal karja is műtétre szorult. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Amputálták

A bal lábát az orvosoknak nem sikerült megmenteniük, azt comb felett amputálták – írja a Bors. A lap elérte a sérült férfi édesanyját, aki csak másnap délelőtt értesült a balesetről, de természetesen azonnal a kórházba sietett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Neki nem szóltak

Az édesanya megrendülten nyilatkozott az esetről, de rosszul érzi most magát amiatt is, hogy neki nem szóltak a balesetről, amikor az megtörtént. „Lehet, hogy kímélni akartak minket” – mondta.

„50 métert repült”

Annyit sikerült megtudnia, hogy a fia egy elkészült, embernagyságú traktorgumit készült felhelyezni, de a monstrum felrobbant. „Állítólag 50 métert repült a gyerekem! A fiam munkáltatója viszont még nem adott tájékoztatást. Borzalmas volt látni a fiamat gépekre kötve” – tette hozzá.

Kritikus napok jönnek

Amikor bent volt a kórházban, próbált beszélni a fiához, de a zokogástól erre alig volt képes. „Úgy tűnt, mintha erre reagált volna, ugyanis egy kicsit kinyitotta a szemét, és az ajka is megmozdult. A nővérek azt mondták, hogy ez jó jel, de az orvosok tájékoztatása szerint az elkövetkező napok kritikusak lesznek” – mondta az édesanya.

Fontos tapasztalatok

Időközben egy betegen született férfi édesanyja is megosztotta tapasztalatait a családdal. „A ma 26 éves Ákos fiam oxigénhiányosan született. Kerekesszékben éli az életét, de kiegyensúlyozott ember lett belőle. 10 éve egy nagyon súlyos gennyes tüdőgyulladással kórházba került, és 10 napig mesterséges kómában tartották. A felébresztése után azonban elmondta: tudatában volt, hogy ott voltunk mellette” – mesélte Anita.

„Beszéljenek hozzá”

„Fontos, hogy Péterhez is beszéljenek a szerettei, hiszen sokat hall belőle! Mindig mondják el, hogy éppen ki van vele és milyen nap van, milyen vidám dolog történt a családban. A mesterséges kómában fekvők gyakran sok mindent hallanak és érzékelnek a környezetükből, csak a szemüket nincs erejük kinyitni. Ez akkor különösen igaz, amikor elkezdik az altató dózisát csökkenteni – mondta az édesanya a Borsnak.

Hamarosan felébresztik

Pétert a szerettei folyamatosan látogatják. Az orvosok a tervek szerint hamarosan felébresztik, addig pedig állandó felügyelet mellett tartják. Miután magához tér, szembesülnie kell majd a balesete következményeivel, vagyis, hogy meg kell tanulnia egy lábbal és egy szemmel boldogulni. 

Pszichológus is segít neki

A gyakorlat szerint ezt a betegnek és a hozzátartozóknak is a szakorvos mondja el. Péter az intenzív osztályról valószínűleg rehabilitációs osztályra kerül, ahol szakemberek foglalkoznak vele, és pszichológus is segít mentálisan feldolgozni a következményeket – írta a lap. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: MTI