7500-8000 lélegeztetőgépre és intenzív ágyra lesz szüksége Magyarországnak, amikor tetőzik majd a vírus, jelenleg 2000 ilyen van – erről beszélt péntek reggel a miniszterelnök a Kossuth Rádióban.

„Most a csoportos megbetegedéstől haladunk a tömeges megbetegedés irányába, azért vártunk csütörtökig, hátha szigorúbb intézkedéseket kell hozni”– mondta el Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy egyelőre csak fenntartják a kijárási korlátozást, de azt látják, hogy nagyon különböző állapotok vannak a falvakban, kisvárosokban és Budapesten, ezért nem lehet ezt egy országos döntéssel szigorítani, emiatt adták át ezt a jogot a polgármestereknek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Sokfajta igény van egyszerre jelen, vidéken kevésbé jellemzőek a tömeges csoportosulások. Legyen egy országos fegyelem, helyben meg hadd döntsenek arról, hogy akarnak-e szigorítani. A mostani helyzetben a legerősebb fegyverünk az önuralom, ha tudunk egymástól elegendő távolságot tartani, akkor működik” – nyilatkozta a miniszterelnök.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy más országok már látják a fényt az alagút végén, de ő még nem, vagyis nem tudja megmondani, mikor lesz vége a járványnak.

„A jó hír, hogy van egy nagy laboratóriumunk, ez Ausztria, mi pedig annak fényében tudunk dönteni, hogy ott mi vált be. Külön csoporttal figyeltetem Dél-Németországot és Ausztriát, ami ott beválik, azt mi is alkalmazni tudjuk” – mondta el Orbán Viktor

A miniszterelnök szerint senki sem úszta meg eddig a tömeges megbetegedést, ha a nagy terhelés alatt leszünk, akkor 7500-8000 intenzív ágy és lélegeztetőgép is kellhet. Békeidőben Magyarországon 2000 ilyen gép van, ezt a számot kell tornászni és a gépeket kezelni képes orvosok, ápolónők számát is. Ezért egy átképzési program is van folyamatban.

Kiemelt kép: illusztráció – MTI/Vajda János