Pál Dénes és párja, Klátyik Heni már hosszú évek óta együtt élnek Nagytarcsán, három éve kislányuk született, most pedig megtörtént az eljegyzés. A mélyhangú, kékszemű énekes a romantikus pillanatra Rómát választotta ki, egész pontosan a Vatikánt. A Szent Péter tér közepén térdelt le élete szerelme elé. Dénesnek vélhetően fontos város Róma, mert a Kicsi tulipán című slágerének a klipjét is az olasz fővárosban forgatták. A videót a cikkünk alján nézheted meg.

Megnyerte a TV2 tehetségkutatóját

A TV2 The Voice című műsorát 2013-ban nyerte meg  Pál Dénes. Az énekes szinte azóta Nagytarcsán él együtt a szerelmével, Klátyik Henivel. Most úgy döntött új alapra helyezi a kapcsolatukat és megkéri szerelme kezét. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Eljegyzés Rómában

Dénes Rómát és a Vatikánt választotta az eljegyzés helyszínéül. A Story magazinnak így mesélt a részletekről. „Napközben már jártunk a Szent Péter téren, de felvetettem Heninek, hogy este is menjünk vissza megnézni a kivilágítást.” – mesélte.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Egész nap nála volt a gyűrű

Hozzátette: „Túl hamar odaértünk a térre, így beültünk egy közeli étterembe. A vacsora után felvetettem, hogy sétáljunk, így értünk vissza a bazilikához. A gyűrű egész nap nálam volt, aggódtam, nehogy ellopják vagy lebukjak, de szerencsére semmi ilyesmi nem történt” – nyilatkozta a Story magazinnak az énekes.

3 éves a kislányuk

Dénes a magánéletét óvja a nyilvánosságtól. Annyit azonban lehet tudni, hogy 2018-ban kislánya született, aki Pál Anna Róza nevet kapta.

Dénes 31 éves

Pál Dénes 31 éves, Miskolcon született. 2013-ban megnyerte The Voice – Magyarország hangja tehetségkutatót, ezt követően Agárdi Szilviával duettet énekelve indultak a A Dal 2013 című műsorban, a Szíveddel láss című dallal, mellyel a verseny döntőjéig jutottak el.

Beindult a karrier

Egy évvel később az énekes ismét bekerült A Dal 2014 eurovíziós nemzeti dalválasztó show döntőjébe Brave New World című dalával. 2014-ben részt vett a Sztárban sztár című showműsor második évadában, amit végül megnyert, így ő lett ebben az évben „Magyarország legsokoldalúbb előadóművésze”.

Gyermekműsorban is szerepelt

2016-ban részt vett a A nagy duett című showműsorban, ahol Demcsák Zsuzsa volt a partnere. Az év végén indult Sztárban sztár +1 kicsi című vetélkedőt partnerével, Varga Viviennel 2017. február 5-én megnyerték. 2020-ban részt vett A Dal 2020 tehetségkutató műsorban a Készen állsz című dalával. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt van Dénes egyik népszerű klipje, amely szintén részben Rómában készült

Közös poszt Rómából

Kiemelt kép: Pál Dénes – Forrás: Instagram/paldenes