A miniszterelnök legutóbb április 1-jén beszélt utoljára a közszolgálati rádiónak, vagyis a választások óta nem adott nagyinterjút. Ma reggel azonban ismét odaült a mikrofonhoz.

Ukrajna és a magyar csel

5 héttel ezelőtt arról beszélt a magyar miniszterelnök, hogy megérti Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, mert a hazája bajban van, és érdeke más országokat is bevonni a háborúba. Szerinte komoly gazdasági válság várhat Európára, de ezt Magyarország megszorítások nélkül „ki tudja cselezni” – emlékeztetett az Index még az interjú előtt.

Ma már a Tanúból idézett

A helyzet súlyos, és a háború egyébként is veszélyezteti a biztonságot, ráadásul most az energiabiztonság is veszélyben van. Az EU energiaembargós javaslata Magyarország számára „atombomba”, azt nem tudják elfogadni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Konstruktív párbeszédben vagyunk érdekeltek

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy legalább öt év, valamint pénz is kell ahhoz, hogy Magyarország át tudjon állni másfajta rendszerre, hogy át lehessen alakítani a finomítókat, és Magyarország visszaküldte az Európai Bizottság javaslatát átdolgozásra.

A rezsicsökkentésnek annyi lenne

A kormányfő szerint a rezsicsökkentés a tét, ha elfogadták volna az EU-javaslatot, akkor „a rezsicsökkentésnek hétfőtől vége lenne”.

7-800 forintos üzemanyagár

700 forintos benzin- és 800 forintos gázolajár következhet, ha nem lenne árstop a benzinkutakon – mondta a miniszterelnök. Itt jegyezzük meg, a mai hírek szerint a Mol-csoport 271,7 milliárd forint tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt ért el az idei első negyedévben a tavalyi első negyedévi 181,9 milliárd forint után. Lényegében ebből fizethető az árstop.

A finomításon van a bődületes haszon

Van azonban egy hatás, ami több mint kárpótolja a Molt az árstop miatt elszenvedett veszteségek miatt, ez pedig a Brent és az Ural típusú kőolaj árfolyama közötti árkülönbözet. A Brent-Ural spread azért fontos a Mol számára, mert a finomítókban az olcsóbb, Ural típusú kőolajat használja fel, míg a termékárait a Brent árához igazítja – írja a Portfolio, amely pontos táblázatot is közölt erről.

Május végén új kormány

Jelentősen át szeretném alakítani a kormány szerkezetét, más szerkezetben állunk fel, új embereket szeretnék behozni – mondta Orbán Viktor az új kormányzásról annak ellenére, hogy a Fidesz ismét kétharmadot szerzett az áprilisi választásokon.

Egyházi emberek

Még korábban szóba került az EU-szankciók kapcsán, hogy az orosz ortodox vezetőt is szankciós listára akarják tenni. Orbán Viktor szerint szó sem lehet arról, hogy támogassák egyházi vezetők szankcionálását.