Érden dolgozott, Százhalombattán gyilkolt. A szadista Balogh Lajos gyűlölte a nőket, mert anyját okolta azért, hogy részeges, agresszív apja tönkretette a később gyilkossá vált férfi gyermekkorát. Egymás után végezte ki a tinilányokat. Később kiderült, hogy a saját apját is megölte, pedig annak meggyilkolása miatt az édesanyja került börtönbe. A gyilkosságok a 90-es évek közepén történtek, a tettes ma is rácsok mögött van. Legutóbb arról beszélt, pontosan emlékszik a gyilkosságokra, nincs olyan nap, hogy ne gondolna rájuk. Bocsánatot azonban nem kér.

Anyja nem védte meg

A négy lány megöléséért életfogytiglani börtönre ítélt Balogh Lajos pontosan tudta, hogy mit csinál, mivel beszámítható volt. Érdekes, hogy az őt gyerekkorában terrorizáló, agresszív apja mellett az anyját hibáztatta, mert az asszony szerinte nem védte meg a részeges családfőtől. A százhalombattai sorozatgyilkos később bevallotta, hogy apját is ő ölte meg, nem az anyja, akit ezért anno jogerősen elítéltek – írja a Kékvillogó.hu hírportál.

Örökké gyűlölni fogja a nőket

Balogh Lajosnak innen jöhetett a nőgyűlölete. „A nők nagy részét, amíg élek, gyűlölni fogom” – olvasható a vallomásában. Ezért is „kellett” vadállati módon megölnie sőgornőjét, a 16 éves Krisztinát, a 13 éves Hajnalkát, a 19 éves Adriennt és ugyancsak ennyi idős Zsuzsát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Balogh Lajos, a százhalombattai rém

Forrás: Rtl.hu

Éppen kerítést festett, amikor eldöntötte

Krisztina és Balogh jó kapcsolatban voltak. A fiatal lány egyfajta vagányként tekintett a domináns személyiségű, magas intelligenciájú szobafestőre. Balogh állítólag akkor döntötte el, hogy meg kell büntetnie Krisztinát, amikor kerítést festett a lány családjának érdi háza előtt. Vallomásában azt mondta, a korábban udvarias, tisztelettudó lánynak azért kellett meghalni, mert tiszteletlenné vált. Ennek a fő indítéknak némileg ellentmond a férfi további három gyilkossága, amelyek egyértelműen szexuális jellegűek voltak.

Nem volt kedve suliba menni

Krisztina és Lajos megegyezett, hogy a lány 1994 május 5-én reggel a szomszédos Százhalombattára utazik, ahol megbeszélik, hogyan lóghat két napot az iskolából. A férfi erre a találkozóra egy kiélesített tapétavágóval érkezett, amit a lány kínzása közben használt is.

Temetetlen holttest

„Reggel korán érkezett a kislány, B. Lajos várta a buszmegállóban. A csorgó eső ellenére játékosan lökdösik egymást az Erkel körút BMK felőli részén, mígnem B. Lajos szándékosan egy nagyot lök Krisztinán, aki lecsúszik az útról. Utána a Nyúldomb felé lökdösi a kislányt, majd odaérve ráparancsol, hogy vetkőzzön le, egy ruhaövvel megfojtja, majd temetetlenül otthagyja. A következő napon a Krisztina szülei bejelentik lányuk eltűnését a rendőrségen” – adta hírül a Százhalombattai hírtükör 1995 februárjában. A lap valószínűleg nem véletlenül nem részletezte a szemtanú nélküli gyilkosságot, Balogh ugyanis emberi mivoltából teljesen kivetkőzve, szadista módon végzett a fiatal lánnyal.

Váltságdíjat követelt

A bűncselekményre annak köszönhetően derült fény, hogy Balogh Lajos jópár hónappal a gyilkosság után váltságdíjat követelt Krisztina szüleitől, saját anyósától és apósától. Ekkor már túl volt a további három lány megölésén, de neve „csak” a két futónő, Adrienn és Zsuzsa meggyilkolásával kapcsolatban merült fel.

Összeomlott

A zsaroló telefonok miatt behívták a rendőrségre, ahol a százhalombattai rém megtört és összeomlott. A poligráfos vizsgálatra már nem került sor, mert mind a négy lány megölését beismerte.

Bocsánatot nem kér

A szadista kéjgyilkost életfogytig tartó fegyházra ítélte a Legfelsőbb Bíróság. Legutóbbi börtöninterjúja alkalmával azt mondta, pontosan emlékszik a gyilkosságokra, nincs olyan nap, hogy ne gondolna rájuk. Bocsánatot azonban nem kér, mert azért, amiket tett, nem is lehet.

Az áldozatok képei

Ha kíváncsi vagy a százhalombattai rém áldozataira és a gyilkossal készült börtöninterjúra, akkor kattints ide és nézd meg most.

Kiemelt kép: Balogh Lajos, a százhalombattai rém – Forrás: RTL KLUB