A Nyugati pályaudvar Teréz körúti homlokzatának és tornyainak felújítása ütemterv szerint halad, és most hétvégén a következő fontos szakaszához érkezik. A dél-keleti torony (Eiffel tér felőli oldal) felújításában résztvevő toronydaru is befejezte a munkálatokat, ezért a kivitelezést végző Magyar Építő november 4-én és 5-én elbontja azt. A biztonságos munkavégzés érdekében a vállalkozó a Nyugati tér felőli parkolót szombaton és vasárnap egész napra lezárja.

Az állványzat bontása

A toronydaru elbontása után kezdődhet meg a dél-keleti torony állványzatának bontása is, amit a hátralévő munkálatok mellett folyamatosan végeznek majd. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Év végéig

Tervezetten év végéig a munkálatok teljesen befejeződnek a Teréz körúti homlokzaton, az állványzatot és a védőtetőt is leszerelik, így teljeskörűen megújult külsővel várja majd utasait a Nyugati pályaudvar.

Két napra bezárják a Délit

Amint azt a BudaPestkörnyéke.hu is megírta komplex karbantartás miatt nem indít és nem fogad vonatokat a budapesti Déli pályaudvar ezen a hétvégén.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kelenföld lesz a helyettesítő

A vonatok többsége a Déli pályaudvar helyett Budapest-Kelenföldre érkezik, és onnan indul a vidéki, agglomerációs célállomások felé. A munkálatok nappal és éjszaka is zajjal járnak majd, ezért a MÁV a pályaudvar környékén lakók türelmét és megértését kéri. 

Lesz pótlóbusz is

November 4-én és 5-én a Déli pályaudvar nem indít és nem fogad vonatokat, de a változás érint néhány péntek esti és hétfő hajnali vonatot is. A Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld állomás között egész nap pótlóbuszok közlekednek, amelyek hajnaltól késő estig félóránként indulnak. A megváltozott menetrendek már elérhetők a MÁV honlapján, valamint a menetrendi keresőkben és a MÁV-applikációban is.

Október 4-e óta rövidített útvonalon

A BudaPestkörnyéke.hu az elsők között adott hírt arról, hogy az osztrák vasúttársaság tájékoztatása szerint október 4-étől rövidebb útvonalon közlekednek  a felsorolt Railjet xpress járatok (rjx 60, rjx 62, rjx 64, rjx 66, rjx 68). A változás a Budapest-Keleti pályaudvarról 7:40 és 15:40 között két óránként Bécsen át Münchenbe induló vonatokat érintette érzékenyen, ugyanis azóta Bécsben át kell szállni!

Levágták a magyar vonatokat a nyugat-európai hálózatról

„A MÁV-nak a Budapest-Győr fővonalon a vágányzár miatt megmaradt, egyetlenként még közlekedő óránkénti nemzetközi vonatokat sem sikerült pontosan (értsd 20-30 perc késésnél kevesebbel) közlekedtetni, ezért az osztrák vasút, az ÖBB a vágányzár első két hetének tapasztalatai és többszöri figyelmeztetés után ma egyoldalúan bejelentette: levágja a magyar vonatokat a nyugat-európai hálózatról és kettévágja Bécsben a Linz, Salzburg, München fele továbbmenő budapesti railjet vonatokat” – írta Facebook-oldalán Vitézy Dávid.

Nem várnak a vonatokra

Ez nem csak átszállási kényszert jelent Bécsben, ugyanis az a cél, hogy Ausztriában továbbra is pontosan járjanak a vonatok, tehát a késve érkező budapesti vonatra nem fognak várni.

Kitolták a határidőt

A legfrissebb hírek szerint az egyik osztrák vasúttársaság, az ÖBB arról tájékoztatott, hogy egészen decemberig tolják ki a korábban meghatározott határidőt. A Magyar Hang információi szerint az elhúzódó magyar felújítással magyarázták a döntést.

Reagált a MÁV!

Az újabb durva lépésre reagált a MÁV! Közleményük szerint többször jelezték már az ÖBB felé, hogy október 27-től jelentősen csökken a késések kockázata. A magyar vasút emiatt kérte a Németországba tartó vonatok bécsi kettéosztásának megszüntetését.

Rejtélyes lépések

„Ahhoz, hogy az osztrákok Bécsben ne kényszerítsék átszállásra a Budapest felől érkező utasokat, olyan lépéseket kellett volna megtennünk, amelyek a magyarországi belföldi közlekedést érintették volna aránytalanul hátrányosan” – írta a MÁV, bár azt nem fejtették ki, mik lettek volna ezek a lépések.

Segíthetnének az osztrákok  

A MÁV arra is kitért, hogy az osztrák államvasutak döntésein múlik, hogy az ideiglenes forgalmi rend Bécsben ne okozzon a minimálisnál nagyobb kényelmetlenséget az érintett utasoknak: segíthetnek például a csatlakozó járatok közeli vágányokról történő indításával vagy azzal, hogy bevárják a türelmi időn belül érkező Budapest járatokat.

További nehézségek

„Másrészt azt is jeleztük az osztrák vasúttársaság felé, hogy nem javul az Ausztriából Magyarországra tartó Railjet xpress vonatok menetrendje. Ezek a késések további nehézségeket okoznak a forgalomirányításban a vágányzárral érintett vonalszakaszon, és a Magyarországról Ausztriába visszatérő vonatok késéséhez is vezethetnek” – írták a Magyar Hang megkeresésére. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Nyugati pályaudvar