A lakosság helyett a zarándokokat és a turistákat látja el a Honvédkórház központi telephelye szeptember 11 és 13 között. Ebben az időszakban érkezik a pápa Magyarországra, és szentmisét tart a Hősök terén.

Leáll a Honvédkórház telephelye

Szeptember 11-én 20 órától szeptember 13. reggel 6 óráig teljesen leáll a Honvédkórház teljes központi telephelye. Ez a leállás szinte minden olyan betegséget érint, ami a sürgősség kategóriájába esik, írta Kunecz Zsombor hétfőn a Facebook-oldalán a Nemzeti Népegészségügyi Központ határozatára hivatkozva. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hivatalos a döntés

Az egészségügyi szakértő azt írja, hogy a leállásról a határozat szerint az EMMI döntött, és bár nem indokolták meg, valószínűleg az ekkorra időzített 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséje miatt kerülhet sor rá.

Napi 300 ezer érdeklődő olvasó! A BudaPestkörnyéke.hu a 11. legolvasottabb hírportál lett Magyarországon. Részletek itt. Közben ne hagyd ki a napi programajánlatunkat sem, mert Budapesten és környékén mindig történik valami. Ide kattintva megnézem a friss programokat.

 

 

A zarándokokat és a turistákat látják majd el

Kunecz Zsombor szerint a Honvédkórház a lakosság ellátása helyett ebben az időben a zarándokok és turisták ellátására fog átállni, amire szükség is lehet, tekintve a látogatók átlagéletkorát.

Más kórházakat jelölnek ki

„Ahogyan a Budapesten és Pest megyében élőknek is szüksége lenne akut, sürgősségi ellátásra, amit a kijelölt kórházak nem biztos, hogy képesek lesznek átvállalni” – írta posztjában Kunecz Zsombor.

Fennakadások az Uzsokiban

A napokban írtunk arról, hogy július 17-e óta nem fogad betegeket az Uzsoki Utcai Kórház sürgősségi osztálya. Az orvosigazgató először azzal indokolta a leállást, hogy a Covid utáni időszakban szükség van az osztály takarítására és festésére.

Dupla fizetésért kerestek orvosokat

Majd kiderült, hogy orvoshiány miatt áll le az osztály, ugyanis 18 orvos és mentőtiszt mondott fel. Távozásukat azzal indokolták, hogy a nekik fizetett összeg kétszereséért toboroznak orvosokat a kórházba.

Újraindult az ellátás

„Tájékoztatjuk kedves betegeinket, hogy ma reggel 8 órától a megszokott módon működik az Uzsoki Utcai Kórház sürgősségi betegellátó osztálya” –  jelentette be hétfő délben a Facebookon a kórház. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogyan oldotta meg a kórház az orvoshiányt.

Hősök terén tart misét

Huszonegy év elteltével vesz részt katolikus egyházfő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Ferenc pápa szeptember 12-én, Budapesten a Hősök terén részt vesz a katolikus világesemény záró szentmiséjén. 

Találkozik Orbán Viktorral

Szeptember 12-én reggel nyolc óra előtt érkezik meg a pápát szállító repülőgép a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A hivatalos köszöntők után a katolikus egyházfő találkozik Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel és a püspökökkel a Szépművészeti Múzeumban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Honvédkórház központi telephelye – Forrás: honvedkorhaz.hu