A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökének, a bankvezér Csányi Sándornak elege van abból, hogy egyes kormánypárti politikusok kitiltanák a meccsekről az ellenzéki politikusokat. Legutóbb a Fidesz parlamenti képviselője Budai Gyula írt bejegyzést a Facebookon, Csányi erre úgy válaszolt, hogy legközelebb személyesen hívja meg Karácsony Gergelyt és Fekete-Győr Andrást a válogatott meccsére.

Elkeserítő a negatív kampány

„A politikát figyelő állampolgárként időnként szórakoztatónak, de alapvetően azért nagyon elkeserítőnek tartom a negatív kampányra építő politikai kommunikációt. A Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőjeként viszont mindent meg is fogok tenni azért, hogy a futball kimaradjon ezekből a politikai küzdelmekből. A futball ugyanis mindenkié!” – fogalmazott Csányi Sándor a friss közleményében, majd így folytatja:

Mindenkit szívesen látnak

„Legyen kormánypárti, ellenzéki, bizonytalan vagy bármilyen szavazó, gondoljon bármit is a világról, mindenkit szívesen látunk a mérkőzéseken. Azt is, aki évtizedek óta drukkol a magyar válogatottnak, és azt is, aki csak mostanában szerette meg ezt a fantasztikus játékot, vagy éppen csak most készül megszeretni.” – teszi hozzá a labdarúgó szövetség első embere. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ne osszák meg a szurkolókat

Csányi Sándor hozzátette: „Határozottan kérem a politikusokat, hogy a magyar futballt ne használják fel politikai harcaikban, ne próbálják megosztani a közönségünket, a magyar szurkolókat. A magyar futballnak minden támogatásra és minden támogatóra szüksége van, pártállástól függetlenül. Talán csak azokra nincs, akik ezt nem értik meg.” – írja Csányi.

Személyesen hívja meg Karácsony Gergelyt

A Magyar Labdarúgószövetség elnöke kijelentette: „A válogatott mérkőzéseken minden politikust szívesen látunk a nézőtéren, bármelyik párt tagjai is legyenek. Egyben jelzem, hogy a magyar csapat következő hazai mérkőzésére személyesen hívom meg Karácsony Gergelyt és Fekete-Győr Andrást is.”

Politikai célok

Csányi Sándor ezt azt követően írta, hogy a fideszes politikusok közül többen is politikai célokra használják a focit. Legutóbb a kormánypárt oroszgyűlési képviselője, Budai Gyula arról írt, hogy egyes ellenzékiek ne menjenek meccsre.

Kamuból járnak meccsre

Így fogalmazott az országgyűlés méltóságát hirdető kormánypárt embere: „Azt üzenem Karácsony Gergelynek, Fekete-Győr Andrásnak és többi libernyáknak aki kamuból járnak ki a nemzeti 11 meccseire , hogy ne jöjjenek ki a magyar válogatott soron következő mérkőzéseire! Maradjanak otthon, Fegyőr vegye fel a román mezt, KariGeri pedig keljen fel időben és nézze meg mekkora dugók vannak Budapesten! A magyar focit pedig hagyják békén!” A Momentum elnökének pedig román mezt ajánlott.

Szeptemberi mérkőzések

A magyar válogatott legközelebb szeptember 2-án játszik Anglia ellen, majd a csapat szeptember 4-én Albániába utazik, szeptember 8-án pedig Andorra ellen lép pályára a Puskás Arénában.

Európai nyilatkozatok

Csányi Sándor nyilatkozata már a második európai gesztus a magyar futball vezetőitől: néhány napja Marco Rossi szövetségi kapitány kérte a szurkolókat, hogy ne cigányozzanak és ne buzizzanak a lelátón. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Csányi Sándor, az MLSZ elnöke – Forrás: mlsz.hu