A legnagyobb magyar sztárokkal dolgozott együtt a Madách Színházban bútorozóként az 1970-es évek végén Molnár Henrik László, a hárshegyi gyermekgyilkos. A kegyetlen férfi megtámadta a szüleit, majd több gyereket. Nem mindenkinek volt szerencséje, egy 13 éves lány azonnal meghalt a szívét ért szúrás miatt. A gyilkost halálra ítélő bíró már az első percben tudta, hogy nem lesz kegyelem. A tettes olyan sztárokkal dolgozott egy helyen, mint a Szomszédok Etusának szerepét később játszó Csűrös Karola, de Béres Ilonát, Psota Irént vagy Hofi Gézát is közelről ismerhette a gyilkos.

Bosszú a gyerekkor miatt

A budapesti Molnár Henrik László saját elmondása szerint még saját családtagjaival sem jött ki, mert szerinte túl primitívek voltak hozzá képest. Egyíre jobban magába zárkózott, barátai sem voltak, az iskolában sokszor csúfolták. Alig múlt 18 éves, amikor baltával támadt a szüleire, hogy bosszút álljon sanyarú gyerekkoráért. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Oda költözött vissza, akiket meg akart ölni

A kettős emberölési kísérlet után megállapítást nyert, hogy tettét tudatzavaros állapotban követte el, a bíróság ezért felmentette és elrendelték a kényszergyógykezelését. 1966-ban, 19 évesen kiengedték és házi gondozásba került a szüleihez. Azokhoz az emberekhez, akik állítása szerint tönkretették az életét, és akiket meg akart ölni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Károly egyedül volt otthon

Ezután levélkihordóként dolgozott. 1967 októberében aztán megtámadott egy gyermeket, akinek a nővérét ismerte. A fiú éppen egyedül volt otthon. A 12 éves Károlyt összekötözte, ronggyal betömte a száját, és tőrével mellkason szúrta a magatehetetlen fiút, aki szerencsére túlélte a támadást.

Nem volt bűnöző?

Aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés kísérlete és súlyos testi sértés miatt tíz év börtönbüntetésre ítélték. Mivel azonban beszámították a korábban fogva, illetve zárt intézetben töltött idejét, három év múlva, feltételesen szabadulhatott. Októberben azonban erőszakos nemi közösülésért és sikkasztásért újra elítélték, de le kellett töltenie a feltételes szabadlábra helyezésekor még fennmaradt két évet is. A börtönt gyűlölte, magát pedig nem tartotta bűnözőnek – írja a Kékvillogó.hu hírportál.

Molnár Henrik László, a hárshegyi gyermekgyilkos

Forrás: Kékvillogó.hu

A tőr, a kötél és a tű

1978-ban szabadult, és a Madách Színházban helyezkedett el, mint bútoros. Rejtett, beteges vágyaival azonban egyre kevésbé bírt. 1979. április 9-én a táskájába tett egy tőrt, egy négyméteres kötelet, egy injekciós tűt, és elindult Hűvösvölgybe. Az Úttörővasút (ma Gyermekvasút) hárshegyi megállójának környékén bóklászott, amikor felfigyelt a padon ülő 13 éves P. Katalinra és a 15 éves O. Györgyre.

Katalin azonnal meghalt

„Ha nem engedelmeskedsz, meghal a lány…” – kiáltott a fiúra, miközben a lány nyakához szorította a tőrt. „Kösd össze a kezét, de hátul!” – utasította Györgyöt. A fiút ő kötözte meg, majd miután megpróbált erőszakoskodni Katalinnal, a két, magatehetetlenül a földön fekvő gyermeket többször mellkason szúrta. A lány azonnal meghalt, György életét pedig az mentette meg, hogy halottnak tettette magát.

Önként sétált be a rendőrségre

Molnár Henrik László ezután besétált a 12. kerületi kapitányságra, ahol feladta magát. Állítása szerint eredetileg azért indult a Hárshegyre, hogy öngyilkosságot kövessen el, de ezt a védekezést sem a rendőrségen, sem a bíróságon nem tartották életszerűnek.

Nem volt kérdés a büntetés

Molnár Henrik Lászlót dr. Czabány Mihály bíró ítélte halálra első fokon. A korábban polgári ügyekkel foglalkozó büntetőbírónak ez volt az első halálos ítélete, és később úgy emlékezett vissza, hogy már a bűntény tárgyalásának kezdetekor lehetett számítani arra, hogy halálos ítéletet kell majd hoznia.

A bíró nem sajnálhat

„Molnár Henrik szadista bűnöző volt. Áldozatát, sőt annak barátját is szadista módon megszurkálta, szerinte mindkettőnek meg kellett volna halnia. Ilyen embert nem tud sajnálni a bíró, de általában mást sem sajnálhat. Ilyen esetekben más büntetés nem járhat sikerrel” – emlékezett vissza a bíró a hárshegyi gyerekgyilkos ügyére. Molnárt aljas indokból, visszaesőként, több emberen elkövetett emberölés kísérletében találta bűnösnek.

Az akasztófa előtt

Czabány – aki nem sokkal később a rendőrgyilkosként hirhedtté vált Soós Lajos és társai ügyében is halálos ítéleteket hozott első fokon – a kivégzéssel kapcsolatban már nem fogalmazott ilyen egyértelműen. Az elsőfokú ítéletet meghozó bíróként ott kellett lennie Molnár Henrik László akasztásán is. Erről azt mondta, a kivégzés más, „ahogy az ember kimegy a kivégzőhelyre, csak él benne egy eltérő érzés. Az emberben nyilvánvalóan van, nem sajnálat, de mégis.” – nyilatkozta később a bíró.

Pókerarccal, de iszonyatos belső feszültséggel

„Ennek a szeme sem rezzent” – hallatszódott bele a mikrofonba az első fokon kihirdetett halálos ítélet után Czabány Mihály megjegyzése a Fővárosi Bíróság tárgyalóterembében elhelyezett mikrofonba. Igaza volt, Molnár Henrik László arcán nem sok érzelem látszódott, de belül iszonyatos feszültség dolgozhatott benne. Miután a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az ítéletet, az jogerőssé vált.

Születésnapra kivégzés

Molnár Henrik Lászlót 1979. december 6-án végezték ki a fővárosi Kozma utcai börtönben. Két nappal a 32. születésnapja előtt. A hárshegyi gyerekgyilkosságról és az elkövetőről további részleteket tudhat meg a nemrégiben megjelent Gyilkosság a panel tetején című, Kádár-korszakban történt emberöléseket feldolgozó kötetből. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Csűrös Karola – Forrás: Youtube/TV2