A 4351 elvégzett koronavírus-ellenőrzésből 327 hozott pozitív eredményt a II. kerületben.

Ingyenes tesztelés

„Összesen 4351 teszt elvégzése után 327 pozitív esetet találtunk a november 10-én indult II. kerületi ingyenes koronavírus tesztelések során – írja Facebook-posztjában a kerület ellenzéki polgármestere, Őrsi Gergely.

Mérséklik a járvány

Ez azt jelenti, hogy 327-en bizonyosodtak meg arról, hogy fertőzöttek, és vonultak karanténba jelentősen csökkentve a vírus továbbadásának esélyét”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Önkénteseket keresnek

Az akciót szeretnénk a közeljövőben folytatni, ehhez keresünk önkénteseket akár a magán.egészségügyi szektorból, akár nyugdíjas egészségügyi dolgozókat – írja a politikus bejegyzésében.

További köszönetek

Korábban meghosszabbították az akciót

Bár csak péntekre tervezték, a nagy érdeklődés miatt még szombaton is folytatták a tesztelést. A polgármester a nagy érdeklődés miatt hosszabbított.

A világ adatai

A világon 257 158 204 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 146 154 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 256 725 697 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 140 914 volt.

Müller Cecília is megszólalt

Az országos tisztifőorvos mindenkit arra kér, hogy adassa be a harmadik oltást is, mert a koronavírus újabb változatainak a megjelenése miatt a szervezetnek többlet antigénhatásra van szüksége. Müller Cecília az állami rádióban arra hívta fel a figyelmet, hogy november 22. és 28. között oltási hetet szerveznek Magyarországon. 

A fiatalokat is figyelmeztette

Müller Cecília arra figyelmeztetett: egy makkegészséges fiatalnak sincs semmilyen garanciája arra, hogy megfertőződése esetén nála nem súlyosan zajlik a betegség. Ezért fontos az egyéni védelem.

Pfizer is üzent

A harmadik, megerősítő oltás nem csupán helyreállítja az új típusú koronavírus okozta Covid-19 elleni védelmet, hanem jelentősen meg is erősíti az immunválaszt, a szervezet védekező rendszerét – mondta BioNTech a német vállalat egyik alapítója egy vasárnapi interjúban.

Hatalmas tüntetések a korlátozások ellen

Az Ausztriában hétfőn kezdődő teljes lezárás legalább tíz, legfeljebb húsz napig tart, emellett februártól kötelezővé teszik a védőoltást. Az intézkedések ellen 35 ezren vonultak utcára, köztük szélsőjobboldali csoportok is. A rendőrség többeket letartóztatott – foglalta össze az európai tüntetéseket az Euronews. További részletek ide kattintva.

Címlapfotó: Őrsi Gergely Facebook-oldala.