Ahogy arról tegnap az elsők között beszámoltunk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon nyakon szúrt egy férfi két rendőrt a Gödöllőhöz közeli Erdőkertesen. Kiderült, már évek óta zaklatta, fenyegette a rendőröket, mániákusan hitte, hogy a menyasszonyát a titkosszolgálat rabolta el – tegnap pedig kirobbant V. Lászlóból a harag és két rendőrt késelt meg rongyba tekert késével.

Rendőrautók lepték el csütörtökön Erdőkertest, ahol egy férfi két rendőrt sebesített meg a késével egy civil autóban. A házi őrizetben tartott V. László válltörése miatt a váci kórházban töltötte a szerda éjszakát, csütörtökön onnan szállították haza, amikor egy elrejtett, rongyba csavart filézőkést húzott elő és azzal megvágta a mellette helyet foglaló P. K. őrmesternő nyakát, majd megsebezte az elöl ülő sofőr, P. Z. főtörzsőrmester arcát is – írja a Bors.

Az őrmesternő megőrizte lélekjelenlétét, kiszállt a kocsiból, csőre töltötte fegyverét és az erősítés megérkezéséig ott tartotta. Amikor az egyenruhások kiszállították az autóból V. Lászlót, a férfi még sípcsonton rúgta az egyik rendőrt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A megkéselt rendőröket stabil állapotban a fővárosi Honvéd Kórházba, az ámokfutót a gödöllői kapitányságra szállították. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt indított nyomozást.

Ahogy azt tegnap megírtuk, az erdőkertesi polgármester, Pásztor László szerint a támadás előre kitervelt lehetett. Az elkövető korábban a polgárőrség tagja volt.

A Bors úgy tudja az ígéretes jövő előtt álló fiatalember a szerelmével és a szüleivel a Katona József utcai családi házukban élt. Akkor indult el a lejtőn, amikor eljárás indult ellene a menyasszonya brutális bántalmazásáért. A nő ezután elhagyta őt, László pedig bekattant, s valóságos hadjáratot indított a rendőrök ellen.

Azt hangoztatta, hogy elrabolta tőle Hajnalkát a titkosszolgálat. Zaklatta a rendőröket, fenyegetőzött, hogy elkapja őket és a családjukat is – mesélte a lapnak egy helybéli, aki másfél évtizede ismeri az elkövetőt.

Az elkövető titkosszolgálati képzelgéseinek az lehetett az alapja, hogy volt menyasszonya az Alkotmányvédelmi Hivatalnál dolgozott. Később elbocsátották állásából, ő pedig beperelte a hivatalt és arról nyilatkozott a sajtónak, hogy egy felettese szexuálisan közeledett hozzá.

V. László tavaly július óta volt házi őrizetben az élettársa bántalmazása miatt. Csütörtökön a Budapest Környéki Törvényszéken kellett volna megjelennie, hogy a kényszergyógykezeléséről döntsenek. A nyomozási bíró tegnap délután egy órakor döntött volna arról, hogy elrendeljék-e az elmeállapotának megfigyelését egy zárt pszichiátriai osztályon – nyilatkozta a bíróság szóvivője, Kenese Attila.

Kiemelt kép: Az erdőkertesi támadás helyszíne – Fotó: MTI/Mihádák Zoltán