Nyolc hétig volt kórházban, három hétig volt intenzív osztályon, a tüdejének pedig a 80 százaléka leállt, mégsem került lélegeztetőgépre a koronavírusból felgyógyult korábbi belügyminiszter, Kuncze Gábor. Az egykori miniszter arról is beszélt, hogy a kívülállók szerint a sportos, jó fizikumának köszönheti a felépülését.

Kuncze Gábor elkapta a koronavírust

Korábban a BudaPestkörnyékén írtunk róla, hogy az egykori miniszternél diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést. Kunczét nyolc hétig ápolták kórházban, ebből három hétig volt intenzív osztályon – írja az ATV. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Súlyos tünetei voltak a betegségnek

A korábbi belügyminiszter a betegségének a legsúlyosabb szakaszában az intenzív osztályra került, de nem is ez volt a legborzasztóbb az egészben: a betegség tetőfokán Kuncze tüdejének a 80 százaléka nem működött.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Felmerült a lélegeztetőgép is

Kuncze Gábor betegsége idején is eljött az a pillanat, amikor az orvosok elgondolkodtak a lélegeztetőgép használatán, azonban ezt végül nem kellett igénybe venniük a volt belügyminiszter felgyógyulásához.

Egészséges volt

Mint kiderült, Kunczének nem volt korábban másmilyen betegsége, sőt rendszeresen sportolt, aminek köszönhetően jó fizikuma volt. Az egykori belügyminiszter a koroanvírus-fertőzés előtt egészséges volt.

Mi állt a gyógyulás hátterében?

Kuncze Gábor azt is elmondta a hírcsatornának, hogy a kívülállók szerint a sportos életvitele és az egészsége miatt épült fel a koronavírusból, azonban ő szerinte a kiváló egészségügyi ellátás mentette meg az életét. Kuncze ezenfelül külön kiemelte és megköszönte az orvosok és egészségügyi dolgozók lelkiismeretes munkáját.

Iványi Gábor egyháza imádkozott Kunczéért

Amikor Kuncze kórházba került a súlyos betegséggel, Iványi Gábor lelkész az egyik hívő kérésére a közösségével egy vasárnapi igehirdetésén Kunczéért érte imádkozott a mielőbbi felépülésért.

Felesége is elkapta a fertőzést

Iványi Gábor akkor elmondta, hogy az SZDSZ volt elnöke feleségét látogatta meg a kórházban, ott hallott a szörnyű hírekről. Kuncze és felesége is ott kapták el mindketten a fertőzést.

“Nem finom a Covid”

A volt belügyminiszter a Facebookon megerősítette a hírt. Azt írta: “Kedves Barátaim, Ellenfeleim és Mindenki, aki közte van! Igen, a hír igaz, feleségemmel együtt elkaptuk a Covidot” – írta, majd azzal folytatta: “Igen, a hír igaz, kórházban vagyunk, én intenzíven. Itt azonban vége a sztorinak, ugyanis gyógyulunk, hamarosan rendben leszünk. Köszönjük az aggódást és vegyétek fel a maszkot! A COVID nem finom!” – írta Kuncze Gábor, amikor diagnosztizálták koronavírussal.

Az SZDSZ elnöke volt

Kuncze Gábor 1950-ben született Pápán. A korábbi országgyűlési képviselő, a Szabad Demokraták Szövetségének az SZDSZ-nek volt az elnöke, a politikus jelenleg a Csepel-szigeten, Tökölön lakik. Az MSZP és az SZDSZ koalíciókötése után 1994 és 1998 között a Horn-kormány belügyminisztere, valamint Horn Gyula miniszterelnök koalíciós helyettese lett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: Kuncze Gábor- BPK-montázs