Aggasztó hírt közölt az édesanyjáról Ganxsta Zolee. A népszerű zenész elárulta, hogy a 95 esztendős legendás színész, Kassai Ilona kórházba került. „Remélem, gyorsan stabilizálják, és akkor mehetünk hozzá újra” – tette hozzá a rapper.

Egy angyalföldi gondozóházba költözött

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról februárban, hogy Kassai Ilona a saját elhatározásából költözött be az angyalföldi gondozóházba, ahol vigyáznak rá, és megfelelő körülményeket biztosítanak számára. A 95 éves színésznő így szeretné kímélni a fiát, Ganxsta Zolit. „Sokszor kikapcsoltam a telefonomat, nem volt kedvem beszélgetni, mert tavaly év végén rossz passz­ba kerültem. Valahogy életunt lettem, és csak az elvesztett szeretteim, a szüleim, a bátyám és a nővérem jártak az eszemben” – mondta akkor állapotáról a színésznő. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

 Gondoskodnak róla

„Szerencsére most már lelkileg jól vagyok. Az ápolók szeretettel gondoskodnak rólam, vitaminokat szedek, gyógyszereket kapok, mindennap friss gyümölcsöt, édességet adnak. A szobámat takarítják, odafigyelnek rám. Meg is kérdeztem az egyik nővérkét, hogy miért csinálja ezt a nehéz munkát, mire azt mondta, szeret másokról gondoskodni” – tette hozzá Kassai Ilona.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Egyedül van a szobájában

Kassai Ilona egyedül van a szobájában, ez külön kérése volt, mikor odaköltözött. Elárulta, szeret nosztalgiázni, mikor fényképeket nézeget, de akarva akaratlanul is eszébe jut, mennyi barát, pályatárs távozott az utóbbi időszakban. Ganxsta Zolee édesanyját nem foglalkoztatja a halál gondolata.

Vannak jobb napok és rosszabbak

„Nem foglalkozom a halállal. Miért tenném? Az amúgy is utolér egyszer. Inkább annak örülök, hogy reggelente felébredek. Persze nálam is változó, hogy érzem magam, vannak jobb napok és rosszabbak, viszont még akkor is próbálom megőrizni a jókedvemet. Életvidám embernek tartom magam, és bízom abban, hogy megélhetem a századik születésnapomat, ez minden vágyam” – nyilatkozta a Blikknek.

Kórházba vitték

„Néhány hete bent voltunk nála a lányommal, Zoéval az otthonban. Nagyon jó állapotban van fizikálisan és szellemileg is. Táncolt nekünk, ment a duma, viccelődött, vágta a poénokat. Királyság volt. Utána jött a hír, hogy covidos. Átvitték a Honvédkórházba a biztonság kedvéért, majd visszaengedték az otthonba, de még lázas volt” – árulta el Ganxsta Zolee a friss híreket édesanyja állapotáról.  

Visszakerült

„Aztán megint rosszul lett, így megint vissza kellett mennie a kórházba. Remélem, gyorsan stabilizálják, és akkor mehetünk hozzá újra. Nincsen nagy baj, minden lelet negatív lett” – tette hozzá.

Gyakran látogatja

„Annyira gyakran látogatom, amennyire csak lehet. Sokszor megkaptam már, miért van otthonban, de ő szerette volna, mert otthon ült egyedül. Nem tudok ott ülni vele állandóan. Elesik, vagy valami történik, az nem jó! Bent társasoznak, kártyáznak, duma van, programok vannak” – mondta a népszerű zenész a Blikk hasábjain.

Hat évtizedes művészi pálya

Kassai Ilona mögött hat évtizedes művészi pálya áll. Fiatalon színházakban játszott, később rendszeresen szinkronizált, és filmekben is szerepelt. Többek között a Gyilkos sorok sorozat főszereplője az ő hangján szólalt meg, és a Harry Potter-filmekből ismert Galagonya professzorasszony is.

Fiatalon kapott Kossuth-díjat

Még 35 éves sem volt, amikor Kossuth-díjat kapott. Sokáig ő volt a legfiatalabb magyar színésznő, aki ilyen magas állami kitüntetésben részesült. „Sok helyen hirdettem a kultúrát, talán ezt ismerték el a rangos díjjal. A Déryné Színház tagja voltam. Utazótársulatként jártuk a kisvárosokat, falvakat. Fontosnak tartottam, hogy az egyszerű, vidéki emberekhez is eljusson a színház, hogy a tanyasi asszonyok is egy hónapban egyszer felvehessék a szép ruhájukat, és beülhessenek egy előadásra” – emlékezett vissza.

Százéves koráig szeretne élni

Ilona számára szinte ünnep, amikor a fia és a 15 éves unokája, Zoé meglátogatja a gondozóházban. A karácsonyt együtt töltötték. A gimnazista unoka, Zoé korábban azt mondta, hogy színésznő szeretne lenni. Ennek természetesen örülne a nagymama, aki nem ígéri, hogy az első színpadra lépését megéri, de most úgy gondolja, 100 éves koráig szeretne élni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kassai Ilona és fia, Ganxsta Zolee. Fotó: Ganxsta Zolee/Facebook