Hét év fegyházra ítélt nem jogerősen egy apját agyonverő férfit a Budapest Környéki Törvényszék.

Egy lakásban éltek

Az ügyészség tájékoztatása szerint az eljárás adatai szerint a vádlott szüleivel élt egy háztartásban. Édesapjával rendszeresen voltak konfliktusai, gyakran veszekedtek egymással.

Már többször kérte a rendőrség segítségét

2018 nyarán az apa két alkalommal kért rendőri segítséget fia agresszív viselkedése miatt, büntetőeljárás azonban egyik ügyben sem indult.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Előkerült egy kés

A vádlott 2019. szeptember 1-jén pontosan meg nem határozható okból szidalmazta a szüleit, dulakodott édesapjával. A sértett önvédelmi célból kést vett fel a konyhapultról, azonban a vádlott kicsavarta a kezéből és bántalmazta, ököllel és egy kemény tárggyal ütötte az idős férfi arcát, fejét, szidta, életveszélyesen fenyegette édesapját.

Szomszédok hívtak segítséget

Az utcán hallották a történteket, és volt, aki rendőri segítséget kért. A megvadult férfit egy másik terelte ki a lakásból.

Megműtötték, de meghalt

A mentők kórházba vitték a sértettet, életmentő műtétet hajtottak végre rajta, azonban öt hónappal később, 2020. január 27-én a bántalmazott férfi a sérüléseivel összefüggésben kialakult kétoldali tüdőgyulladás, valamint keringési és légzési elégtelenség miatt elhunyt.

Vádemelés

Az ügyészség halált okozó testi sértés miatt emelt vádat az áldozat fia ellen. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

7 év

A csütörtöki tárgyaláson a törvényszék a vádlottat az ügyészi vádirattal megegyezően halált okozó testi sértés miatt mondta ki bűnösnek, és ezért – mint többszörös visszaesőt – 7 év fegyházbüntetésre ítélte.

Az ügyésznek ez így rendben van

Az elsőfokú döntést az ügyész tudomásul vette, a vádlott azonban felmentésért nyújtott be fellebbezést, védője pedig téves minősítés, téves tényállás megállapításáért és felmentésért, így az elsőfokú ítélet nem jogerős.