Csúnyán elbántak egy idős nővel a Népligetben. Mire a sértett feljelentést tett, a feltételezett elkövető már rendőrkézen volt. A férfi saját bevallása szerint napok óta ivott és drogozott.

Erőszak a Népligetben

Személyesen tett feljelentést a 19. Kerületi Rendőrkapitányságon egy 72 éves asszony 2022. szeptember 3-án 18 óra után, mert nem sokkal korábban egy fiatal férfi megtámadta, bántalmazta és elvette mobiltelefonját a Népligetben. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elfogta a rendőrség

A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 31 éves O. Zsoltot a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztálya addigra már elfogta. A férfi ugyanis levágta lábáról a nyomkövetőt, amit azért kellett viselnie, mert korábban elkövetett életveszélyt okozó testi sértés és garázdaság miatt a bíróság bűnügyi felügyeletét rendelte el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kábítószer hatása alatt áll

Az elektronikai eszköz riasztást küldött a BRFK Tevékenység-irányítási Központjába, amikor a férfi elhagyta lakhelyét, majd amikor levágta magáról a készüléket. A rendőrök azonnal a felkutatására indultak, és a Népligetben elfogták a kábítószer hatása alatt álló férfit. Megtalálták nála azt a mobiltelefont is, amit idős áldozatától nem sokkal korábban vett el.

Kihallgatták a rendőrök

O. Zsoltot a BRFK 10. Kerületi Rendőrkapitányságon kifosztás bűntett, valamint fogolyszökés és kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Napok óta drogozott és ivott

A gyanúsított azt vallotta, hogy napok óta kábítószerezik és iszik, ezért nem emlékszik semmire. A férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Baleset a 19. kerületben

Amint arról a Kékvillogó.hu is beszámolt,  ugyanezen a napon, betonoszlopnak ütközött egy Smart típusú autó. A baleset után a sofőr elrohant a helyszínről. A több mint 20 éves sérült autónak nem volt műszakija és a forgalomból is ki volt vonva. A sofőr csak órákkal később fogták el.

Ezt az Smartot vezetette a háziőrizetben lévő férfi

Fotó: BudaPestkörnyeke.hu

Meglépett a helyszínről

A rendőrség pár nappal később hivatalos közleményben számolt be arról, hogy egy házi őrizetben lévő férfi okozta a balesetet. A férfi a 13. kerületi tartózkodási helyét 2022. szeptember 3-án a délutáni órákban hagyta el, kocsiba szállt, majd nem sokkal 14 óra után a 19. kerületben, a Határ úton balesetet okozott. Az ütközést követően egy közeli erdőbe futott, ahol egy késsel levágta a lábán lévő nyomkövetőt.

Kikapcsolta telefonját

A nyomkövető megrongálódását észlelték a rendőrök, akik azonnal fel is hívták a férfit. A hívást még fogadta, de később bontotta a vonalat, a telefont is kikapcsolta. A rendőrök az erdőben megtalálták a levágott nyomkövetőt, M. Tamást pedig alig két órával később a 19. kerületben, egy Pannónia utcai lakásban fogták el. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció