A beruházók tájékoztatása szerint a fővárosi Bosnyák tér közelében megvalósuló beruházás épületei előregyártott elemekkel, modern tervezési módszerrel, termálvizes fűtési rendszerrel készülnek. Az első épületben 168 lakás lesz.

Szerkezetkész az első épület

Felhúzták a bokrétát a Zugló Városnegyed első szerkezetkész épületére. A Bosnyák tér közvetlen szomszédságában környezetbarát megoldásokkal épül új, többfunkciós kerületi központ, amely közösségi tereket, otthonokat, üzleteket és irodákat foglal magában. A fejlesztéssel egy gyönyörű környezetet létesítenek a lakosságnak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

168 lakás készül

A lakóépület az ütemtervnek megfelelően érte el szerkezetkész állapotát, a kivitelező BAYER Construct Zrt. ezen alkalomból, bokrétaünnepet tartott. A 168 lakást magában foglaló házban a -1. szinten mélygarázst alakítanak ki, a földszinten további parkolóhelyek és kereskedelmi egységeknek adnak helyet, az első emelettől felfelé pedig lakásokat létesítenek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Gyorsaság és hatékonyság

A gyorsaság és hatékonyság jegyében az épületet egy üzem szolgálja ki előregyártott elemekkel. Ez által tudják csökkenteni a kivitelezési költségeket és az építési időt, a hatékonyság növelése céljából – írja cikkében a Magyar Építők.

Így néz ki majd az új városrész

Előregyártott elemek

Az építkezés során a kéregfödémek, kéregfalak, lakáselválasztó falak, illetve minden födémelem előregyártott technológiával készült, melyek közül a lakáselválasztó falak és a födémelemek esetében, az elektromos szerelvények, a kötődobozok és a védőcsövek, szerkezetbe integrálva kerültek kiszállításra a helyszínre Biharkeresztesről. További specifikum még, hogy a födémbe a hűtő-fűtő paneleket is a gyárban helyezték el.

Alacsonyabb lesz a rezsiköltség

A projekt energiahatékonyság szempontjából is a jövőt képviseli. Az épületet geotermikus energia felhasználásával fűtik majd, korszerű hőszivattyús rendszerrel kiegészítve, amely egyben a nyári klimatizálást is biztosítja. A lakások ezáltal alacsonyabb rezsiköltséggel működnek majd, mint a mostanában átadott hagyományos energiaellátottságú épületek, így a bérlők vagy tulajdonosok számára is olcsóbb, versenyképesebb alternatívát nyújtanak.

A környezettudatosság jegyében

Az új városnegyed a környezettudatos és fenntartható igényeknek megfelelő élettér kialakítását tűzte ki célul. A következő időszakban elindulnak a falazási és kőművesmunkák, a belső gépészeti és elektromos szerelések, illetve a homlokzat kialakítása is.

 A Zugló Városközpont része

A projekt a Zugló Városközpont része, mely a Bosnyák tér és a Rákos-patak közötti mintegy hét hektáros területen épül. A beruházásban nyolc épületet hoznak létre, köztük egy lakó- és hét irodaépületet. Az itt élők, dolgozók kényelmét és nyugalmát tágas közösségi- és pihenőparkok, valamint sétáló utca szolgálja majd. A projekt főbejáratánál megvalósuló nyitott és napfényes bevásárló utca éltre kelti a harmonikus városi hangulatot, ugyanakkor a vásárlói kényelmét is biztosítja a környezet számára.

Egymásnak feszültek

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról tavaly októberben, hogy egymásnak ment a DK és Horváth Csaba a Bosnyák téri gigaberuházás miatt. Zugló MSZP-s polgármestere, Horváth Csaba még tavaly novemberben az önkormányzat rendkívüli ülésén jelentett be egy több tízmilliárd forintba kerülő projektet, amely egy komplett városnegyed építését jelentené a Bosnyák téren. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: készül a Zugló Városközpont. Fotók: Magyar Építők