93 éves korában kapta el a koronavírust Baranyi László. A Família Kft. sztárja január végén betegedett meg, majd mentő vitte kórházba. A színész legyőzte a fertőzést, most már otthon van feleségével és annak örül, hogy nemsokára visszakapja régi életét, végre unokáját is megölelheti.

Legyőzte a koronavírust

Legyőzte a koronavírust a Família Kft 93 éves nagypapája. Baranyi László 2 hétig volt kórházban, most azonban már otthon lábadozik.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Sokat fogyott

„Jó sokat fogytam, de otthon Klárikám majd szép lassan felhizlal. A kórházban már elkezdték, amikor észrevette a nővérke, hogy nagyon szeretem a tejbegrízt, a háború alatt sokat főzött az anyám, mindig adott repetát. Áldom az orvosokat, ápolókat, megmentettek! Türelmesek, együttérzőek, gondoskodóak, még az arcomat is megsimogatták, cserébe rengeteg régi történetet meséltem nekik. De nem csak az ő szeretetüket éreztem, több száz jókívánságot kaptam, még Békéscsabáról is” –mondta a Blikknek Laci bácsi.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szobatársa kívánságműsort rendezett neki

Laci bácsi a kórházban a szobatársával is összebarátkozott. „Hétvégén focimeccset néztünk a tévében, hétköznap pedig a szuper telefonjával zenei kívánságműsort adott nekem. Kicsit kedvenc voltam a kórházban”.

Filmszerepet kapott

 „Március 15-én egy ünnepségen Krúdy novellát adok majd elő, Eperjes Károly pedig megkínált egy filmszereppel, hogy ösztönözzön a felépülésre” – mesélte a színművész.

Betegsége idején régi szereleme is felbukkant

„Nagyon meglepődtem, amikor felhívott egy legénykori kedvesem, akivel több mint fél évszázaddal ezelőtt volt viszonyom. Megtudta, hogy nagyon beteg vagyok, és a hasonló korúak meg is halhatnak ettől a fránya vírustól, ezért a színházból megszerezte a telefonszámomat, hogy beszélhessen velem”– mondta a Família Kft egykori sztárja.

Január végén betegedett meg

Baranyi László január végén észlelte magán a koronavírus tüneteit. Ezután hívta fel háziorvosát, aki tesztelésre küldte, az eredmény pozitív lett.

Hónapok óta bezárva él

Akkor színész azt mondta, fogalma sincs hol kaphatta el a fertőzést, hiszen hónapok óta sehová sem ment, unokájával sem találkozott hosszú ideje. Később kiderült, nagy valószínűséggel a pedikűrösnél fertőződött meg.

Nem tudott elmenni Sas József temetésére

Baranyi László régi jó barátja, Sas József, éppen akkor halt meg, amikor a 93 éves színész karanténban volt. Emiatt a nagy nevettető temetésére sem tudott elmenni.

Mentő vitte kórházba

Már majdnem lejárt Baranyi László kötelező karanténja, amikor rosszabbra fordult az állapota. Mentő vitte kórházba, ahol infúziót és oxigént kapott.

Diósdon imádkoztak érte

A színész nagyon sokszor fellépett Diósdon, betegsége idején a helyi Facebook csoportban mindenkit arra buzdítottak, hogy imádkozzon Baranyi Lászlóért, és küldjön neki sok-sok pozitív üzentet, hogy minél hamarabb felépüljön a 93 éves színész.

Visszakapják régi életüket

Miután kiderült a betegsége, Baranyi László nagyon aggódott, hogy a feleségét is megfertőzi. Most viszont Klárikát már beoltották, az idős házaspár nagyon örül, hogy végre visszakapja régi életét és végre magukhoz ölelhetik unokájukat, Kamillát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: Baranyi László – Forrás: RTL klub