A Power of Love című műsor szerelemszakértőjeként tér vissza a képernyőre Alekosz. A realitysztár azt mondja, eljött az ideje annak, hogy évtizedes tapasztalatait végre továbbadja.

VV-ben a biztonsági őr

Alekoszt a közönség a Való Világ 4. szériájában ismerhette meg, amelyet meg is nyert. Eredeti foglalkozását tekintve egyébként biztonsági őr, a legnagyobb szenvedélye pedig a nők, de szereti a pálinkát, a konyakot és a szivarokat is. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Menyasszonyt is keresett

A Való Világ után az Alekosz menyasszonyt keres című önálló műsorral jelentkezett, majd könyvet írt és felnőttfilm-rendezéssel is próbálkozott. Most pedig újra képernyőre kerül, méghozzá egy – saját bevallása szerint – testhezálló feladattal.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Továbbadja a tudását

Közösségi oldalán jelentette be a realitysztár: a Power of Love című műsor „szerelemszakértőjeként” láthatjuk újra a tévében. Bejegyzésében úgy fogalmazott: úgy érzi, itt az ideje, hogy továbbadja tudását a fiatalabb generációknak, akik majd az ő szárnyai alatt „érlelődnek” a műsor során.

Profi lett

Szó szerint azt írta: „45 éves pályafutásom alatt, voltidőm és különleges lehetőségem tömkelege arra, hogy az ismerkedést csajozást, valamint a hosszabb kapcsolatoknak a természetét elemezzem, gyakoroljam. Kész van. Tudásomat, professzionális szintre emeltem” – jelentette ki Alekosz.

Legendás hódítások

Hozzátette, hogy „ezalatt az időintervallum alatt önök végignézhették legendás hódításaimat és bizony együtt nevettünk ünnepeltünk. Most, úgyéreztem itt az ideje, hogy tudásomat átadjam a fiatalabb generációknak. Tanuljanak, érlelődjenek általam. Hajrá!”

„Évtizedes sikerkarrier”

Felhívta arra is a figyelmet, hogy a nézők mindennap 19 órától tekinthetik meg a teljesítményét, „nemkülönben tudásomat”, és értékelhetik azt a Szuper TV2-n. „Évtizedes sikerkarriert építettem fel a nőkre” – hangoztatta Alekosz.

Szerelemdoktorként így mutatkozott be

A Rózsadombon partizott

A BudaPestkörnyéke.hu is írt arról, hogy Nagy Alekosz nemrégiben érdekes körülmények között múlatta az időt egy hölgy társaságában. Állítása szerint Budapesten, a Rózsadombon, a Bimbó utcában voltak a nő lakásán. Alekoszék jól érezték magukat, és a zene hangerejét is feltekerték. Este tíz óra előtt egy perccel tett közzé egy videót, amiben Zámbó Jimmyt méltatta. A szomszédoknak azonban nem tetszett a mulatozás.

Rendőrt hívtak

A szomszédok szerint rendkívül hangosan hallgatta a páros Zámbó Jimmy dalait. Az egyik lakó megelégelte a dolgot, és kihívta a rendőröket. A zsaruk Alekosz szerint két-három autóval vonultak ki, majd nyolcan szálltak ki a járművekből.

Ez történt ezután

A rendőrök csendháborítás miatt figyelmeztették a párost. Alekosz ezen kiakadt, és kereken éjfélkor a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is megjelölve feltöltött egy videót. Nemtetszésének adott hangot, és hosszasan kifejtette, mi volt a problémája az intézkedéssel.

Alekosz nem érti, miért kellett ehhez ennyi rendőr

A celeb hangot adott annak is, hogy az általa bűnözőnek aposztrofált Lajcsit nem üldözte annyi rendőr, mint ahányan a házibulijához kijöttek. Alekosz hangsúlyozta, hogy ő és párja nem bűnözők, és méltatlankodott azon is, hogy 200 ezer forintos büntetést helyeztek kilátásba a zsaruk. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Nagy Alekosz, a szerelemszakértő – fotó: illusztráció