A Fővárosi Önkormányzat egy rendeletében lehetőséget adott az embereknek arra, hogy sállal helyettesíthessék a maszkot, ez azonban alkotmányellenes – állítja Schiffer András az LMP évekkel ezelőtt lemondott országgyűlési képviselője. Ha nem érted mi a baj a sállal segítünk, némi jogászkodás kell hozzá.

Eleinte bármivel eltakarhattad a szád

Amikor beindult tavasszal a koronavírus-járvány egymás után születtek a jogszabályok arról, hogyan kell védekezni. A főváros is hozott egy rendeletet, amelyben az szerepel, hogy ha valakinél nincs maszk, akkor sállal is eltakarhatja az arcát.

Gond van a sállal

Csak eltakart szájjal, orral lehetet és a mai napig is csak így lehet felülni például a fővárosi tömegközlekedési eszközökre. Kiderült van ezzel némi probléma.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az erősebb kutya…

Az elmúlt hónapokban a kormány is hozott úgynevezett kormányrendeleteket arról, hogyan kell védekezni, mivel kell eltakarni a szánkat. A kormányrendelet magasabb szintű az önkormányzati rendeletnél, így az felülírja az önkormányzatit. Olyan ez, mint a katonaságnál az ezredes szava felülírja a tizedesét.

A kormány nem beszél sálról

A kormányrendeletben az szerepel, hogy a hatodik életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenki köteles orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil- vagy más anyagból készült maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

A főváros megengedi a sálat

Ehhez képest a fővárosi önkormányzat rendeletében az áll, hogy a hat évnél idősebb személynek a száj- és az orrnyílását – különösen textil- vagy papírmaszkkal, sállal, kendővel, illetve bármely egyéb, a kilégzéssel távozó cseppek felfogására alkalmas eszközzel, teljes egészében és folyamatosan el kell takarnia.

Beleakadtak a jogászok

A jogászok fennakadása tehát annyi, hogy a fővárosi rendelet megengedi, hogy sállal takarják el az emberek az arcukat, a kormányrendelet pedig nem. Az Index az okfejtését Schiffer András jogásszal, az LMP lemondott országgyűlési képviselővel magyaráztatta meg, aki így fogalmazott:

Jobban tenné a főváros

„Az önkormányzati rendelet úgy született, hogy még nem volt hatályban a kormányrendelet, annak hatályba lépése óta viszont az az irányadó, ami felülírja az alsóbb szintű jogszabályt. A jogalkotó Főváros jobban tenné, ha ehhez igazítaná, vagy egyszerűen a kormányrendelet miatt hatályon kívül helyezné a saját rendeletét.

Nem lehet ellentétes

Magyarul, eredendően a Főváros nem hibázott, azonban törvényi felhatalmazás alapján az adott életviszonyra a kormány rendeletet alkothat, ezt megtette, innentől kezdve az önkormányzati rendelet csak annyiban alkalmazható, amennyiben nem kerül ellentétbe a kormányrendelettel.

Járványügyi következmények

Az ügyről azt írja az Index, hogy két veszélyt rejt magában: először is a fővárosi önkormányzat sok esetben minta a többi önkormányzat számára, másrészt pedig a megengedőbb maszkviselési szabályok növelik a járvány egészségügyi következményeit.

Unatkozó jogászok

Nagy kérdés persze, hogy egy helyesen viselt sál kevésbé fogja-e fel a kilélegzéssel távozó cseppeket, mint egy textilből készült maszk, vagy az ügy csupán az unatkozó jogászok időtöltéséről szól.

Kiemelt kép forrása: MTI/Szigetváry Zsolt