Kegyetlen módszerrel végezhettek egy kutyával Püspökszilágyon. A kis településen mindenki szerette Boriszt, bár sokszor szökött el, de senkit sem bántott. Egy férfi mégis azt állítja, hogy agresszív volt és rátámadt a családjára. A kutyát valószínűleg baltával ölték meg, de a boncolás majd kideríti, mi történt Borisszal, akinek 81 éves gazdája most társ nélkül maradt.

Rendezett körülmények között tartotta a kutyát

Püspökszilágy egy kis település, ahol él egy 81 éves néni társával, Borisz nevű kutyájával. Óriási telken boldogan éltek egymás mellett, támaszai voltak egymásnak. A néni egy nagyon gondos gazda, kutyusa chippelt és oltott kutyus volt, soha nem tartotta láncon, a kutyának igazi kis kuckója volt – írja a közösségi oldalon a Szurkolók az Állatokért Alapítvány. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mindig elszökött a kutya

A kutya sokszor elszökött, de gazdája mindent megtett az ellen, hogy ez ne így legyen: a kerítést megerősítette és megmagasította, hogy ne tudjon Borisz azon kimenni. A kutya nem is éhezett, mivel este főztek neki.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Főtt ételt kapott Borisz

Boriszt szerették, gondoskodtak róla. A településen sokan ismerték, a postás egyenesen imádta és a faluból kislányok mentek Boriszt megsétáltatni. Boriszt mindenki szerette, és ő is barátságos volt mindenkivel.

Favágás közben vették észre, hogy eltűnt a kutya

A településen kb. 650-en laknak és mindenki ismer mindenkit. Az ominózus napon a néni veje is otthon volt, és hátul a kertben együtt fát hasogattak amikor észrevették, hogy Borisz nincs meg.

Sokáig keresték az állatot

A veje beült a kocsiba és elindult a kutyát megkeresni, mivel nem találta, hazament a feleségéhez, hogy menjen ő is velük „több szem többet lát” alapon. Sokáig keresték, és már úgy voltak vele, hogy lehet, hogy hazament vagy később előkerül.

Holtan találták meg Boriszt

Ekkor látták meg Borisz levágott farkát egy ház a sarkánál, és ahogy közelebb mentek, a élettelen vérbefagyott teste is ott volt. Az oldal azt írtja, hogy a feltételezett állatkínzónak van egy bull típusú kutyája. A férfi azt mondta, hogy a két kutya összeverekedett, illetve állítása szerint Borisz a berni pásztor rátámadt a családra.

A helyiek szerint nem volt agresszív kutya

Borisz kutyát baltával végezték ki – írják. Azt is hozzátették, hogy Borisz soha nem volt agresszív, ezt sokan megerősítették. Beszéltek a faluban személyesen több emberrel is akik ismerték Boriszt, és megerősítették azt, hogy soha senkivel nem volt támadó és agresszív.

Tűzoltó végezhetett a kutyával

„Az elkövető egy tűzoltó, akinek a rokonságában magas tisztű rendőrségi vonal is van… Ez befolyásol minket? Természetesen NEM. Reméljük, hogy az ügyben tisztességesen és elfogulatlanul fognak eljárni. Ha nem, lépünk tovább az ügyben” – áll a bejegyzésben.

Budapestre vitték Boriszt

Forrás: Szurkolók az Állatokért

Feljelentést tettek az ügyben.

A kutya testét Budapestre vitték, hogy felboncolják és a feljelentést megtette az alapítvány. „Mindegy kinek milyen titulusa van, milyen befolyásos rokoni kapcsolatokkal rendelkezik, nem lehet állatokat gyilkolni és kivégezni. Nagyon sajnáljuk a nénit, hiszen egyetlen társát gyilkolták meg. Részvétünk a családnak…” – tették hozzá. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.