A kistarcsai lakótelepen élők azt mondják, a kórház egyik légkondicionáló berendezésének hangja zavarja őket, de az intézmény vezetőségétől hiába kérték a zaj megszüntetését.

Nem tudnak aludni

A kistarcsai Flór Ferenc Kórházban annyira hangos a légkondi, hogy a környéken lakók nem tudnak tőle aludni. A berendezés már hónapok óta hangos robajjal működik, a közeli lakóparkban élők (ami eredetileg a kórházi dolgozóknak épült, most is sokan laknak közülük ott) arra panaszkodnak, hogy képtelenség tőle nyugodtan aludni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Képtelenség nyitott ablakkal aludni

Az egyik lakó elmondása szerint a kórház felső emeletén lévő császárműtőt hűti a tetőn lévő berendezés, ami annyira zajos, hogy a házban élőket nagyon zavarja. Az RTL Híradónak elmondták, már télen is lehetett hallani, ám most, a nyári időszakban, hogy nyitva vannak az ablakok elviselhetetlen a zaj.

Hőség

Mint mondták aludni alig tudnak, mert vagy a légkodni zajától képtelenek pihenni, vagy azért mert a zajok miatt becsukják az ablakot, de akkor meg még pusztítótt bent a hőség.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Levelet írtak

A riportból kiderült, hogy a lakók levelet is írtak már a kórháznak, ám érdemi válasz egyelőre nem érkezet. Az RTL úgy tudja, a kórházvezetés először saját hatáskörében vizsgálta a panaszt, a főigazható ezután kezdeményezett hatósági vizsgálatot.

Még nincs döntés

Arról, hogy mi lesz a légkondi sorsa egyelőre nincs döntés, de az biztos, hogy a lakók szerint az állapot tarthatatlan.

Megszólalt egy neurológus

A Híradónak nyilatkozó neurológus szerint a pihentető alvás hiánya magas vérnyomást és fejfájást is okozhat. Mint mondja a jó alváshoz sötét, hűvös és csend szükséged, ha ebből legalább kettő nem adott hosszabb távon, akkor annak akár komoly egészségügyi következményei is lehetnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A teljes riport itt nézhető vissza:

Ez is érdekelhet:

Vízhiány Solymáron: a főváros adna vizet, de az állam szerint túl drága

Kiemelt kép: RTL Híradó videorészlet